Hogyan gondolkodjunk ma a családról?

Fotó: Lambert Attila

 

A szokatlanul zord téli időjárás miatt ezúttal a szokásosnál jóval kevesebben vettek részt a Széchenyi Társaság hagyományos havi összejövetelén. Eszmesúrlódások címmel minden alkalommal egy-egy közérdeklődésre számot tartó téma szakértőit hívják meg beszélgetésre, közös gondolkodásra – mutatta be a kezdeményezést Rubovszky András, a társaság elnöke.
A kormány 2018-ra meghirdette a család tematikus évét. Ehhez kapcsolódott a Loyola Caféban Családok éve – családok nélkül? címmel megrendezett beszélgetés, amelyen a meghívott vendégek, a NOE elnöke és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia családreferens püspöke Elmer István kérdéseire válaszoltak.
A család természetes közösség, s hogy erről külön beszélni kell, azt jelzi, hogy a családokra épülő társadalom válságban van. Valóban ez a helyzet, vagy túlságosan borúlátó a megfogalmazás? Egy szociológus véleménye szerint napjainkban a család „átalakulóban van”. Új családmodellek jelennek meg: ma már sokan családnak nevezik a gyermek nélküli párkapcsolatot, az anya és a gyermek, illetve a gyermekek életközösségét, sőt, az azonos neműek kapcsolatát az általuk örökbe fogadott gyermekkel vagy gyermekekkel – fogalmazta meg a Széchenyi Társaság elnöksége a vitaindító tézist.
Gyurkó Katalin és Bíró László egyetértett abban, hogy az ideális család alapja a férfi és a nő élet- és fejlődőképes szövetsége. „Ma, amikor a családról beszélünk, lebontjuk azt a hagyományt, amely számunkra meghatározza az egészségesnek tekintett családfogalmat, ugyanakkor családnak akarjuk tekinteni, ami nem az” – mutatott rá az ellentmondásra Elmer István. A beszélgetőpartnerek szerint számba kell venni, mi tartja össze a családközösséget, és vizsgálni kell, mennyire tudjuk segíteni a családokat funkcióik ellátásában. Mindketten hangsúlyozták a spirituális dimenzió jelentőségét, mivel a fent és lent összekapcsolása tudja csak előrevinni az életet. Nem nevelünk döntésképes nemzedéket – mutatott rá az egyik alapproblémára Bíró László püspök. Vonzó példákat kell felkínálnunk, és megmutatnunk, milyen működőképes családban élni, gyerekeket nevelni – tette hozzá Gyurkó Katalin. Hangsúlyozta: a NOE a borús kép ellenére sem veszítette el a kedvét.
Az igazat, szépet és jót újra és újra meg kell csodálni – idézte Ferenc pápát Bíró László. – Ezt megmutatni az egyik feladatunk. Gyurkó Katalin beszámolt arról a tapasztalatáról, hogy a családoknak juttatott anyagi támogatás fontos, a szülők és a gyerekek számára könnyebbséget jelent, hogy a kormány ma több pénzt hagy a családi kasszában, mint eddig bármikor. Ennek azonban megvan az a veszélye, hogy a családok várni fogják az újabb kedvezményeket, és gyermekvállalás helyett inkább kivárnak. Bíró László hangsúlyozta: pusztán az anyagi eszközök nem elegendőek a változáshoz; spirituális motivációra is szükség van. A tudatformálás is elengedhetetlen, ez pedig keresztény feladat.

 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .