Hitelesség és átláthatóság

Az első területen a pápa és a botrányoktól keményen sújtott helyi egyházak által kidolgozott elkötelezettség és irányvonal széles körű kezdeményezéseket indított el: az áldozatok meghallgatása, a segítségnyújtás, az okok feltárása, a tudatosság és a megelőzés. Bizalommal megállapíthatjuk tehát, hogy a helyes úton járunk. A Pápai Gergely Egyetemen Rómában A gyógyulás és a megújulás felé címmel konferenciát rendeztek. A tanácskozáson több mint száz püspöki konferencia és harminc szerzetesrend képviselői vettek részt. Az egyház igazságot kíván tenni, meg akar újulni és képes akar lenni a társadalom és a világ megsegítésére.

A másik területen a szentszék elkötelezte magát, hogy bekapcsolja saját intézményeit a gazdasági tevékenységeket ellenőrző nemzetközi rendszerbe a pénzmosás, a szervezett bűnözés és a terrorizmus elleni küzdelem érdekében. Számos alkalommal igazságtalan vádak érték a vatikáni gazdasági intézményeket, különösen a vatikáni pénzintézetet (IOR). Éppen ezekben a napokban egy bíróság az Egyesült Államokban lezárta a harmadik esetet, amelyet az utóbbi években a vatikáni pénzintézet ellen indítottak, a vádak teljes alaptalansága miatt felmentve a Vatikánt. Mostantól pedig új előírások sora biztosítja még hatékonyabban, hogy az egyház szolgálatának céljából végzett tevékenységek teljesen átláthatók és biztonságosak legyenek. Az út hosszú és nehéz, de az útirány világos, az elszántság biztos, s ez az evangéliumról való tanúságtétel számára nagy előnyt jelent majd – zárta jegyzetének első részét Federico Lombardi.

A jegyzet folytatásának az is időszerűséget adhatott, hogy az olasz és más lapok február elején arról írtak: a vatikáni kormányzóságot tavaly korrupciós vádak érték Carlo Maria Vigano érsek, washingtoni apostoli nuncius részéről, aki tavaly őszig a kormányzóság második embere volt. A kormányzóság éles hangon cáfolta a vádat, és közölte, hogy a vádakat alaposan kivizsgálták, és tévedéseken alapulóknak találták. (VR, Die Presse)

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .