Hírek

 

Új katolikus óvoda Dunakeszin

Dunakeszi új katolikus óvodáját június 5-én áldja meg Beer Miklós váci megyés püspök. A hatcsoportos Szent Erzsébet Óvoda szeptember 1-jétől fogadja a már felvett százhetven gyermeket.

Híd Csíksomlyó és Pilisszántó között

Idén is lesz híd a Hargita és a Pilis között. Pilisszántón június 11-én, szombaton 11.30-kor pünkösdi misére várják a híveket. Hasonlóan az ekkor zajló csíksomlyói búcsúhoz, keresztaljak indulnak a Pilis hegy lábától, és a Csillagösvényen imával és énekléssel érkeznek a kápolnához. A tervek szerint a technika segítségével Csíksomlyó üzenete is hallható lesz. A szentmisét Palánki Ferenc, az Egri főegyházmegye segédpüspöke mutatja be. Később Pitti Katalin előadásában Mária-énekek csendülnek majd fel.

Kolping-ház Vácon

Beer Miklós megyés püspök május 27-én ünnepélyes keretek között avatta fel és áldotta meg az új váci Kolping-házat (Budapesti főút 5-7.).

Szeretetláng-imatalálkozó

A XII. Országos Szeretetláng Imatalálkozó keretében május 28-án, szombaton Székely János esztergom-budapesti segédpüspök szentmisét mutatott be a kispesti Jézus Szíve-templomban

Hősök napi szentmise

Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök a pákozdi Mészeg-hegyen, a Don-kanyar kápolnánál május 29-én ünnepi szentmisét mutatott be az első és a második világháborúban elesettekért

Betegek és gyógyítók zarándoklata

Május 29-én megtartották a betegek és gyógyítók hagyományos a máriapócsi zarándoklatát, melyet Orosz Atanáz püspök vezetett. A püspöki szent liturgia során a betegek kenetének ünnepélyes kiszolgáltatására is sor került.  

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .