Hallottak már ilyet?

Énekkultúrájuk sem átlagos, persze képezték a hangjukat, mire meglehetős sebességgel világszerte ismertek lettek. A szikáran is sokat sejtető The Priests (A Papok) elnevezésű háromtagú ír együttes tagjai, két testvér, Eugene és Martin O’Hagan, illetve David Delargy már diákkorukban triót alakítottak. Társaik Holy Holy Holy (Szent, Szent, Szent) néven emlegették őket, mivel tudni lehetett, hogy egyházi pályára készülnek. A St. MacNissi’s College-ból a belfasti szemináriumba vezetett az útjuk, közben pedig énektanárnál pallérozták vokális képességeiket. Később mindannyian tanultak Rómában is, majd szülőföldjükre visszatérve érkezett el közös sikerük ideje.

Tavaly áprilisban kötött velük szerződést a Sony BMG, majd az írországi és római (konkrétan és korántsem megszokott módon a Szent Péter-bazilikában zajló) felvételeket követően novemberben jelent meg névadó albumuk. Idén márciusban a The Tablet című katolikus lap már arról tudósított, hogy csak Írországban meghaladta az egymilliót a páratlan csapat eladott lemezeinek száma. Szigetországi befutásuk irama 2008 decemberére már Guinness-világrekordot termett a fajsúlyos zenei felvételek frontján. S nem csak szűkebb hazájukban lelkesednek értük a fajsúlyos és modernebb szakrális slágerek kedvelői: bemutatkozó hangkorongjuk – mely több mint harminc országban megjelent – csakhamar platinalemez lett egész Nagy-Britanniában, Norvégiában, Svédországban, aranyszínben pedig Új-Zélandon, Kanadában és Spanyolországban kezdtek tündökölni. A nemesen egyszerű megjelenésű, természetesen kelta kereszttel megjelölt CD-n a klasszikus szerzők sorát nézve többek közt César Franck, Haydn, Schubert, Sibelius és Vivaldi műveiből énekel a két tenor és a bariton hangfekvésű pap, a modernebb örökzöldek sorából pedig például Andrew Lloyd-Webber Pie Jesuja csendül fel a lemezen. Idén márciusban DVD-koncertfelvétel is készült Írországban, az armaghi Szent Patrik-székesegyházban. Itt-ott már idehaza is lehet találkozni e kiadványokkal. Ha ez mégsem sikerül – de egyébként is -, érdemes felkeresni honlapjukat: www. thepriests.com/gb/.

S még valami, mielőtt a fentiek alapján felülkerekedne az olvasóban a magyar kritikai virtus. A három sztárpap nem hivatása elől bujkál a hangjegyek közt: főállásban a Down and Connor egyházmegye papjai, valamennyien két-két templom lelkipásztoraként. S még van kedvük énekelni. Szerencsénkre.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .