Hallhatóvá tenni a láthatatlant

Lehet újat mondani? Marton Árpád tekintélyes, hosszú évek munkájának anyagát összegző kötete bizonyítja, lehet. Úgy rajzolta meg az osztrák komponista pályaképét, úgy közelítette meg emberségét, a műveit átjáró megingathatatlan – igazságérzettől áthatott, útkereséstől sem mentes – hitét, ahogy eddig kevesen, vagy tán senki sem. „Mozart vallásossága magától értetődő, az egész életre kiáradó bizalom és megrendültség, amelynek kifejeződése nem szorítkozik a kötelességből írott egyházi darabokra: még csak a templom falai közé sem kell visszavonulnunk, hogy Isten jelenlétét érezzük muzsikájában. Mozart hite ezen túlmenően fejlődőképes érzület, amely elmélyül az élet hányattatásai során, hogy végül a Requiem drámai mélységeire táruljon, miközben mindvégig megőrzi gyermeki őszinteségét.”A könyv könnyed, olvasmányos stílusban megírt élet- és korrajz, amely alapként hordozza a népszerű és rejtőzködő opusok gondosan kidolgozott, eredeti meglátásokban bővelkedő ismertetését. (Az egyes fejezetekre, művekre és nevekre egyaránt utaló tartalomjegyzék segítségével könnyedén böngészhető „Mozart-lexikont” a magyar nyelven elérhető eddigi legteljesebb műjegyzék teszi teljessé.) Szó sincs itt hivatásos zenetörténészek szenvtelenül távolságtartó, merev és száraz elemzéseiről. A szerző a lelki rokonság biztonságával, a megismerés mélységével közelíti meg a Mozart-jelenséget, és teszi – Tokody Ilona ajánlójának gondolatával élve – hallhatóvá zenéjét: szimfóniákat, operákat, miséket, kamara- és versenyműveket. Előszavában Nemeshegyi Péter jezsuita szerzetes külön kitér arra, hogy Marton Árpád a történet tekintetében meglehetősen frivol Cosí fan tuttéban is milyen remek érzékkel fedezi fel „az irgalomra szoruló és megbocsátó ember reménykedését”. Azt, hogyan válnak a szerepcserés vígopera könnyelmű fiataljai a próbatétel által, a „spirituális születés gyötrelmével” felnőtté, teljesebb emberré. Mozart mindenekelőtt a remény és az öröm zeneszerzője, a könyv pedig remek útmutató az öröm kereséséhez.

(Marton Árpád: A Mozart-galaxis, Gerhardus Kiadó, Szeged, 2009)

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .