Hajléktalanokat várnak a Vatikánba Szent Márton ünnepére

Az európai hajléktalanok római zarándoklatát egy héttel az irgalmasság rendkívüli szentévének november 20-ai lezárása előtt tartják. A szentév december 8-i megnyitása után Ferenc pápa első látogatása a Caritas katolikus mozgalom római menhelyére vezetett, az utolsó programok egyikeként pedig a hajléktalanokat fogadja.
Az európai hajléktalanok vatikáni zarándokútját a Fratello (Fivér) nevű, francia alapítású humanitárius egyesület szervezi. „A római zarándoklat és a találkozás Ferenc pápával lehetővé teszi, hogy társadalmunk legtörékenyebb tagjai, akik gyakran kiközösítéssel szembesülnek, felfedezzék, hogy az ő helyük Isten szívében és az egyház közepén van” – olvasható a Fratello közleményében. A szervezet hangsúlyozta, hogy a hajléktalanok vartikáni jubileuma alatt sokféle találkozót tartanak, amelyeken tanúságtételek hangzanak majd el. Ez történik majd azon az imavirrasztáson is, amelyet Philippe Barbarin bíboros, Lyon érseke vezet. A francia katolikus egyház régóta saját program keretében segíti az utca embereit. 2014 októberében százötven, főként hajléktalanokból álló zarándokcsoport érkezett Rómába, ahol Ferenc pápa külön fogadta őket. E találkozás nyomán született meg a Fratello társaság.
Az eseményre csoportok és magánszemélyek egyaránt regisztrálhatnak a Fratello honlapján.

Forrás: MTI; Vatikáni Rádió

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .