Hagyomány és nyitás

Ferenc pápa családszeretetéről – hamarosan kezdődik a szinódus – Hamarosan, október 4-én kezdődik Rómában a püspöki szinódus rendes ülése, A család hivatása és küldetése a mai egyházban és világban címmel. Az október 25-éig tartó megbeszéléseken a püspöki konferenciák háromszáz képviselőjén kívül a pápa által  kinevezett tagok vesznek részt. A II. vatikáni zsinat (1962–1965) óta legjelentősebb egyházi esemény a házasság és a család lelkipásztori gondozásának feladatairól fog szólni.
A tavaly őszi rendkívüli szinódus mintegy előkészítette az ideit, és máris rámutatott, mekkora különbség van az egyház hivatalos tanítása és a hívek magatartása között, főleg a nyugati féltekén.
Bizonyos értelemben Ferenc pápa párbeszédes módszere és a püspöki kollegialitásról alkotott nézetei is „vizsgáznak” a szinóduson. Az irgalmasságra, a szeretet lelkipásztorkodására törekvése mindenképp világos. Az irgalmasság máris pápaságának kulcsszava lett.
Ferenc pápa családszerető ember. Újra és újra idézni szokta nagymamája bölcs mondásait, aki egyébként igen bátor asszony volt. A családnak részben éppen azért kellett annak idején kivándorolnia, mert nyíltan szidta Mussolinit.
A későbbi pápa szülei a templomban ismerkedtek meg, és egy évre rá házasodtak össze. Öt gyerekük született, ő a legidősebb közülük. Édesanyja tehetséges szakácsnő volt, édesapja vasúti könyvelő. Családszeretet jellemezte. Vasárnap a család együtt ment misére. Elvégzendő munkájának egy részét gyakran haza kellett vinnie. A pápa szerint ez a tény fordította figyelmét a szociális kérdések felé.
Amikor tavaly nyáron unokaöccse családjával  autóbaleset áldozata lett, nem titkolta gyászát. A családot nem pótolja semmi.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .