A Guadalupei Szűz Mária jubileumi ünnepe Budán

Idén az ünnep vigíliáján, december 11-én, 17 órakor köszöntőkkel veszi kezdetét a program. A Szent László-évhez is kapcsolódó, 17.30 órakor kezdődő ünnepi szentmisét a lengyel Wojtonis Marek lazarista atya mutatja be. A szertartást követően, 18.15 órától Óvári Kitti, az ELTE BTK negyedéves angol–spanyol tanár szakos hallgatója A Guadalupei Szűz vonásai Magyarország vallási kultúrájában címmel tart előadást, 18.45 órától pedig Varga Tibor jogtörténész Szent László jelentőségét és hatását méltatja Magyarország édes oltalma címmel. Közreműködőként fellép Szebelédi Zsolt (ének, gitár), a P. Mobil együttes tagja, a VálaszÚt zenekar alapítója.
Az est folyamán megtekinthető lesz Návay Ákos Lupita 480 című fotókiállítása, amely a mexikói Guada­lu­pét, a világ leglátogatottabb zarándokhelyét mutatja be és hozza közelebb az érdeklődőkhöz. A programokat követő virrasztás 12-én reggel 7 órakor ér véget. A szervezők kérik, hogy a hagyományokhoz híven – a gua­dalupei csodára emlékezve – minden résztvevő hozzon magával egy-egy szál rózsát.

Kép: Návay Facio Ákos rajza

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..