A főváros sajtódíjában részesült a Magyar Katolikus Rádió

A katolikus rádió mellett Mottl Ágnes, a Hegyvidék Televízió ügyvezető igazgatója; Hlavay Richárd, az Inforádió szerkesztő-műsorvezetője; Kárász Róbert, az ATV, illetve korábban a TV2 szerkesztő-műsorvezetője, valamint Nyerges Zoltán Gyula, a Józsefváros újság főszerkesztője, a Józsefvárosi Média Központ szakmai igazgatója kapta meg a díjat.
A Magyar Katolikus Rádió közössége a magyar társadalomban a keresztény világnézet, életfelfogás megerősítése és terjesztése érdekében másfél évtizeden át végzett tevékenységéért nyerte el az elismerést. A díjat Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök, a Magyar Katolikus Rádió vezérigazgatója vette át.
„Az elismerést minden esztendőben a magyar sajtó napjához kapcsolódóan adjuk át a kitüntetetteknek, arra emlékezve, hogy 1848-ban március 15-én nyomtatták ki a magyar sajtó első szabad termékeit, a tizenkét pontot és a Nemzeti dalt” – mondta a tizenharmadik alkalommal megrendezett díjátadón Tarlós István főpolgármester. A díj névadója, Csengery Antal politikus, közgazdász, publicista a reformkor és a magyar sajtótörténet jeles személyisége volt. Az 1840-es évek elején ő írta az országgyűlési tudósítások egy részét a Kossuth Lajos által szerkesztett Pesti Hírlapba, majd később átvette a tudósítások szerkesztését is. A Csengery-díjat a Fővárosi Közgyűlés azon újságíróknak, médiában dolgozó személyeknek, közösségeknek adományozza, akik a fővárost és a Fővárosi Önkormányzat működését érintő hírekről, információkról huzamos időn át kiemelkedően magas színvonalú, hiteles, pontos, tárgyilagos és gyors tájékoztatást adtak az írott és az elektronikus sajtón keresztül.
„Csengery Antal mai szellemi örököseinek érdemes nem elfeledniük, hogy az újságírás felelősség is, nemcsak hivatás. A sajtó, a média súlyos hatalom – de egyben olyan felelősség is, amellyel élni kell, de visszaélni nem ajánlott. Minden leírt szó, megfogalmazott gondolat eljut valakikhez, akikből érzelmet, értékítéletet vált ki. Ebben van a sajtó felelőssége. Ezért vagyunk hálás elismeréssel a tárgyilagos, felkészült, a közvéleményt hitelesen tájékoztató újságírók iránt” – fogalmazott a főpolgármester.

Forrás és fotó: Budapest.hu

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .