Fotókiállítás a nagy zarándokutakról

Paolo Caucci von Saucken olasz történész, a kiállítás rendezője szerint az utóbbi két évtizedben a zarándoklatok jelentős újraéledésének lehetünk tanúi. Mindenekelőtt az 1982-es Szent Jakab-év jelentett fontos kiindulási pontot, amikor II. János Pál Santiago de Compostelából buzdítást intézett Európához. Arra szólította fel a földrészt, hogy térjen vissza keresztény gyökereihez, ismét találja meg spirituális egységét a zarándokok példája nyomán, akik az apostol sírja felé haladva az európaiság tudatának első letéteményeseivé váltak. 1987-ben az Európai Tanács szintén felvetette a kérdést. Polgármesterek, kulturális intézmények képviselői és egyszerű zarándokok egyaránt arra hívták fel a figyelmet: nem szabad elfeledni, hogy Európa a zarándokutak mentén született. A zarándoklatok újjáéledéséhez hozzájárult a későbbi, 1999-es Szent Jakab-év is, valamint az azt követő jubileumi szentév. Az ekkor rendezett tudományos konferenciák mind rámutattak, hogy a három fő zarándokcélpont (Santiago, Róma és Jeruzsálem) mélyen megjelölte a középkori Európa civilizációját. A mostani vatikáni kiállítás fotói ezekből az előzményekből merítve mutatják be a mai zarándokokat.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..