Ferenc pápa Rióban

„Csak ha megosztjuk javainkat, akkor lehetünk igazán gazdagok. Az egyház az igazságosságért küzd, és a szegények védelmezője” – hirdette a pápa.

A pápa még aznap délután argentin fiatalokkal találkozott a riói Szent Sebestyén-székesegyházban. A templomban mintegy hatezren voltak, és további harmincezer ember gyűlt össze az épületen kívül. Leírhatatlan lelkesedéssel üdvözölték a szentatyát, aki rögtönzött beszédében a pénz kultusza ellen szólt.

Július 25-én délután Ferenc pápa a riói Szent Sebestyén-székesegyházban argentin fiatalokkal találkozott. Mintegy hatezren voltak a katedrálisban, harmincezren pedig az épületen kívül. Leírhatatlan lelkesedéssel üdvözölték Ferenc pápát.

Rögtönzött beszédében a pápa a pénz kultusza ellen szólt.

Több mint kétmillióan gyűltek össze a riói Copacabana tengerparton július 27-én, szombaton este a 28. ifjúsági világtalálkozó imavirrasztására. Beszédében a pápa Assisi Szent Ferenc történetéből indult ki.

Az Úr egyházában ma is igényt tart a fiatalokra. Ma is mindnyájatokat hív, hogy kövessétek őt, és legyetek misszionáriusok – mondta a pápa. – Hogyan? Azt hiszem, tanulhatunk valamit abból, ami ezekben a napokban történt. Miért alakult úgy, hogy a rossz idő miatt át kellett helyeznünk ezt az imavirrasztást a hit mezejéről, Guaratibaból ide? Vajon nem azt akarja mondani nekünk ezzel az Úr, hogy a hit valódi mezeje, az igazi „Campus fidei” nem egy földrajzi hely, hanem mi magunk vagyunk? Igen, ez így igaz! Mi és ti, én és mindenki, mi mindnyájan.


„Kérlek benneteket – kiáltott fel a pápa –, hagyjátok, hogy Krisztus és szava belépjenek az életetekbe, hogy kicsírázhassanak és növekedhessenek! Legyetek egy szebb egyház, egy jobb világ építői!”

Ferenc pápa követte a híreket, amelyek arról számoltak be, hogy a világ számos részén és Brazíliában is sok fiatal ment az utcára, és így fejezte ki vágyát egy igazságosabb és testvéribb civilizáció után. „Kérlek benneteket, ne mondjátok azt, hogy mások a változás főszereplői!” – hangsúlyozta a pápa. – Ti vagytok azok, akiknek jövőjük van. A jövő rajtatok keresztül lép be a világba. Tőletek is azt kérem, hogy legyetek ennek a változásnak a főszereplői! Továbbra is küzdjétek le a fásultságot, és kínáljatok fel keresztény választ a világban jelen lévő társadalmi és politikai problémákra!” – fogalmazott a szentatya.

Július 27-én Ferenc pápa azt kérdezte a brazil főpásztoroktól: Olyan egyház vagyunk-e még, amely képes lángra lobbantani a szíveket?

A lelkipásztori munka eredményessége nem az erőforrások gazdagságán, hanem a szeretet kreativitásán alapul. Szükség van kitartásra és szervezésre, de mindenekelőtt tudnunk kell, hogy az egyház ereje nem önmagában lakozik, hanem Isten mély vizeiben. Az egyház nem távolodhat el az egyszerűségtől: olykor elveszítjük azokat, akik nem értenek meg bennünket, mert elfelejtettük az egyszerűséget. Olyan racionalitást veszünk át kívülről, amely idegen a híveink számára. Mindenekelőtt szükség van olyan papok képzésére, akik képesek lángra lobbantani az emberek szívét, akik ki tudnak menni az éjszakába anélkül, hogy félnének a sötétségtől. Szükség van emberi, kulturális, érzelmi, spirituális és doktrinális szilárdságra. Ezért alaposan felül kell vizsgálni a képzési struktúrákat, és minden szinten minőségi oktatást kell nyújtani. Egyre inkább érvényre kell juttatni a helyi és regionális jelleget, biztosítva ezzel a valódi egységet a különbözőség gazdagságában. Olyan egyházra és olyan misszióra van szükség, amely képes arra, hogy ismét felfedezze az irgalmasság legmélyebb lényegét, hogy beilleszkedjen a „sérültek” világába, akiknek szükségük van megértésre, megbocsátásra és szeretetre.

Ferenc pápa végül érintette az Amazonas térségének problémáját is. Meg kell őrizni a teremtett világot – hangsúlyozta a szentatya, köszönetét fejezve ki az egyháznak a régióban kifejtett tevékenységéért.

Július 28-án délelőtt szentmise zárta le a Rio de Janeiró-i ifjúsági találkozót, melynek végén a pápa bejelentette, hogy a következő találkozót 2016-ban Krakkóban tartják. A szentmisét, ahogyan az előző esti imavirrasztást is, eredetileg egy erre az alkalomra kialakított hatalmas térre tervezték, ám a rendkívül rossz időjárás miatt a „Campus fidei” használhatatlanná vált. Brazíliában most tél van, de a hőmérséklet Rióban nem szokott tizennyolc-húsz fok alá süllyedni.

A riói polgármester nyilatkozata szerint a záró szentmisére hárommilliónál is több fiatal érkezett. Az imavirrasztáson részt vevők közül sokan hálózsákban a tengerparton töltötték az éjszakát.

Fotók: JMJ Rio2013

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .