Felújították a Dzsámit és a Csontváry Múzeumot

A Csontváry Múzeum egy, a XIX. és a XX. század fordulóján épült neoreneszánsz épületben nyílt meg 1973-ban. Akkor még csak néhány képet állítottak ki – tekintettek vissza a történeti múltra a két épület bemutatása alkalmával. Az 1983-as újjárendezés során a művek jelentős részét konzerválták és restaurálták. Csontváry születésének 150. évfordulóján, 2003. július 5-én újabb tíz évre meghosszabbították a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonában lévő Csontváry-művek pécsi letétjét. (Az újságíró megjegyzése: jó volna véglegesnek tekinteni az anyag helyét a dél-dunántúli városban, ezzel is enyhítve a Budapest-vízfejűségen.)


Az épület, különösen a homlokzat leromlott állapota miatt vált szükségessé a mostani felújítás, amely érintette az emeleti kiállítótermeket is. A földszintet úgy alakították át, hogy ott újabb kiállítások nyílhatnak. A belső kert nyitott rendezvénytérnek ad helyet a jövőben. A püspökség a Csontváry-kiállításhoz hasonlóan továbbra is a Janus Pannonius Múzeummal együttműködve szeretné hasznosítani a földszinten megnyíló új kiállítótereket – hangsúlyozták.

A Dzsámi Pécs belvárosának egyik legismertebb szimbóluma. Kívül és belül egyaránt megújult, elkészült a szigetelés, így védték meg a török korban emelt templomot a természet pusztító hatásaitól. Új ajtókat és ablakokat, külső díszvilágítást kapott az épület, s a Dzsámi mostantól akadálymentesen közelíthető meg.
Szembetűnő, hogy áthelyezték a templom főbejáratát. A Mekka felőli oldalra tervezett lépcső az altemplom szintjén megnyitott bejáraton át vezet a fogadótérhez, így új turisztikai útvonalon tárulnak fel a több évszázados építészeti emlék eddig rejtett terei.
A Dzsámiban az első szentmisét november elsején mutatják be, ezt követően a belvárosi templom zavartalanul fogadja a katolikus híveket. A turisták jövő év tavaszától interaktív módon bemutatott kiállítás segítségével ismerkedhetnek meg a Dzsámi történetével.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .