Esély az életre

„Minden oldalról körülfogtál és kezedet rajtam nyugtatod.” – A nap alapgondolata a diákok keresztény vallásos neveléséhez kapcsolódik, ráirányítva a figyelmet a transzcendens valóságra, Isten szeretetére, a gondviselésre.

A találkozón az Ecsedi Báthory István Gimnázium és Kollégium Nagyecsedről, a nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium, a hajdúdorogi Görög Katolikus Gimnázium és Szakközépiskola, a debreceni Szent József Gimnázium, a Svetits Gimnázium és a Református Kollégium Dóczy Gimnáziuma és a kisvárdai Szent László Szakközépiskola mellett két határon túli egyházi középiskola tanulói a munkácsi Szent István Líceumot és a szatmárnémeti Hám János Római Katolikus Teológiai Iskolaközpontot is képviselték. A nyíregyházi iskola hat éve tart fenn kapcsolatot két határon túli egyházi intézménnyel. Kiemelt céljuk, hogy a diákokban elmélyítsék a nemzeti értékek megőrzésének tudatát, valamint hogy a konfliktusokban bővelkedő világunkban elősegítsék a határon túl élő magyar fiatalokkal való kapcsolatépítést.

A találkozót Bosák Nándor megyés püspök nyitotta meg. A főpásztor utalt Szent Pál apostolra, aki üldözni indult a keresztényeket, végül ő vált Jézus evangéliumának leghatásosabb hirdetőjévé. A Jézussal való találkozás meghatározta az életét. A Biblia is egy ilyen lehetőség. Ha találkozunk általa Jézussal, megéljük Isten üzenetét, akkor az abból kapott ajándék irányítja és kormányozza életünket.

A találkozón az intézmények bemutatkozásuk alkalmával néhány perces miniszíndarabokkal örvendeztették meg egymást. Az előadások a magány, a kábítószer, a dohányzás, az erkölcsi züllés csapdájába menekülő fiatalokat mutatták be, akiknek az életben maradáshoz egyetlen esélye maradt Jézus követése. A nap során a jelenlévők környezetvédelmi vetélkedő keretében a szelektív hulladékgyűjtés fontosságát emelték ki, a sporttörténeti vetélkedőn a magyar sportolóknak az újkori olimpiai játékokon való szereplését tanulmányozták. Megtekinthették a Nyíregyházi Mandala Dalszínház előadásában az István a király rockoperát, valamint egy kiállítás keretében a honfoglalástól napjainkig művelt mintegy huszonhárom kismesterség munkáiból kaptak ízelítőt.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .