Erő, összhang, barátság a siker titka

Fotó: Lambert Attila

 

A Kopaszi-gát megtelt látogatókkal ezen a szombaton. Házasságot kötő párok fényképezkedtek, kisgyerekes családok élvezték a végre előbújt nap melegét, biciklisták kerekeztek a késő tavaszi, illetve már kora nyári délutánon.
Magó Kinga, a KIDS szakmai alelnöke a bejárathoz közeli hot dogos kocsinál fogadta a környékbeli sportlétesítményekből – a Lágymányosi-öböl közelében található egyetemi sportpályákról, a Tüskecsarnokból és az iskolai tornatermekből – az eredményhirdetésre érkező fiatalokat és tanáraikat.
Egy rövid pihenés után máris következett az utolsó, különleges versenyszám: a diákok sárkányhajózásban mérhették össze erejüket, ügyességüket. A távolabbi települések iskolásai nem tudtak mindannyian itt maradni a záróversenyre, így végül három húszfős csapat indult a futamokon. A versenyzők rövid oktatás és balesetvédelmi előadás után szálltak be a hajókba.
A 26. KIDS-kupa szervezői a labdajáték- és sárkányhajóversennyel a Budapest 2019 Európa Sportfővárosa rendezvényeihez is csatlakoztak.

*

Török Csaba atyával, a KIDS elnökével beszélgetve megtudtam, hogy a tavaly negyedszázados évfordulóját ünneplő KIDS története a rendszerváltozás előtti időkre nyúlik vissza. Az állam már akkoriban is rendezett diákolimpiákat, ám az országban működő nyolc egyházi iskola tanulóinak nem volt egyszerű részt venniük ezeken: egyfelől sokszor hiányoztak az anyagi források a versenyhez szükséges eszközök és körülmények megteremtéséhez, a megfelelő felkészüléshez, másfelől pedig az akkori közegben „gettósítva” voltak az egyházi iskolába járó diákok és tanáraik, nemritkán hátrányos megkülönböztetésben volt részük. Ezért a 80-as években a katolikus oktatási intézmények úgy döntöttek, hogy létrehoznak maguknak egy saját kis versenyvilágot, ahol túl a sporton – amely már önmagában érték – lehetőség nyílik számukra az egymással való találkozásra és megismerkedésre, a közösség és a nagy csapatban való játék élményének átélésére, a kapcsolati háló erősítésére.
A rendszerváltozást követően az iskolák folytatni akarták ezt a kezdeményezést, és létrehozták a Katolikus Iskolák Diák Sportszövetségét. A megalakulástól, 1993-tól kezdve az új vagy újra katolikussá váló iskolák számára sportversenyeket hirdettek, s azóta is minden esztendőben megrendezik számukra a mindenkit megmozgató legnagyobb versenyt, a KIDS-kupát.
Az első években a szervezők még arra gondoltak, hogy valamennyi sportágban ugyanazon a hétvégén mérjék össze tudásukat a fiatalok egy nagy dzsembori során. Ám a résztvevők egyre növekvő száma miatt a forma lassan átalakult: a tanév során különböző időpontokban és különböző helyszíneken tartják a versenyeket, figyelembe véve azt is, hogy melyik iskola a legeredményesebb egy-egy sportágban. A tanévet ez a mostani verseny zárta, ahol a labdajátékokban mérték össze tudásukat a csapatok.
Török Csaba azt is elmondta, hogy a vidéki helyszínek mellett sokszor azért rendezik ezeket a tornákat Budapesten, mert a fővárosban rendelkezésre állnak a mérkőzésekhez szükséges megfelelő pályák.
A KIDS elnöke hangsúlyozta: nem katolikus diákolimpiát akarnak szervezni. A cél nem az, hogy a különösen tehetséges diákok mérjék össze a tudásukat ezeken a versenyeken. A KIDS azoknak szól, akik nem versenysportolók, de szívesen mozognak, sportolnak. Lehetőség azoknak, akik talán nem a legtehetségesebbek, és nem feltétlenül képesek kimagasló teljesítményekre, de örülnek az együttlétnek, a közösségben való sportolásnak.
Török Csaba hozzátette, idén a Kopaszi-gátra hívták a fiatalokat, hogy a kupák történetében először sárkányhajózásban is összemérhessék az ügyességüket. Ez a sportág sem csupán a test edzésére alkalmas. Arra oktatja az egy hajóban evezőket, hogy az erőkifejtés mellett az egymásra való odafigyelés, az összhang és a többiekhez alkalmazkodás vezet a sikerhez.
Az evezősök versenye már szinte szürkületben ért véget. Ezután következett a labdajátékok és a sárkányhajó-futamok eredményhirdetése. A nap zárásaként, hazaindulás előtt a csapatok tagjai rövid hálaadáson vettek részt Török Csaba KIDS-elnök vezetésével.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .