Enyhíteni a szenvedést

Fotó: Takács Krisztián

 

Veres András győri megyéspüspök február 10-én a lourdes-i Szűzanya ünnepe és a betegek 26. világnapja alkalmából szentmisét mutatott be a győri Szent Anna Otthon kápolnájában, az idősek számára létesített szociális intézmény munkatársainak és lakóinak részvételével.
A szentmisén Németh László általános püspöki helynök és Benkovich Ferenc, a győri Szentlélek-templom plébánosa, a Szent Anna Otthon alapító lelkipásztora koncelebrált. A jubileumi szertartáson kiszolgáltatták a betegek kenetét.
Veres András püspök szentbeszédében elmondta: Kérjük az Úr Jézust, hogy ő, aki megtapasztalta az emberi szenvedést, segítsen szenvedő testvéreinknek, enyhítse fájdalmaikat, és legyen üdvösséghozó számukra is. Jézus szenvedése üdvösséget szerez az egész emberiségnek. Ilyenkor a betegeket is arra kérjük, hogy önként, szeretetből csatlakozzanak a szenvedő Krisztushoz. Aki hittel, türelemmel fogadja a szenvedést, az megerősödve tudja hordozni a betegségét és az azzal járó fájdalmakat. Az ilyen beteg hitéből erő árad, mellette kivirulnak a lelkek – fogalmazott Veres András.
A szentmise főcelebránsa prédikációjában a betegség idején felmerülő kétségekre is kitért, hangsúlyozva, hogy minden szenvedés a bűn következménye. Az általunk elkövetett bűnökkel saját magunknak, a környezetünkben élőknek és a közösségünk tagjainak is szenvedést okozunk, amelynek átélése a hit elvesztésének határáig is elvezethet. A hívő ember feladata az, hogy élete példájával, a hit által megismert tudás alapján megmutassa a szenvedés értelmét. Ezen túlmenően segítenie kell szenvedő embertársának, hogy a szenvedést hittel, alázattal és szeretettel el tudja fogadni. Ha hittel imádkozunk, Isten megmutatja üdvösséghozó szeretetét és jóságát, s testi és lelki gyógyítónk lesz.

Forrás: Győri Egyházmegye

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .