Tisza István nyugodt, kiegyensúlyozott, méltóságteljes alakja a csoport közepén helyezkedik el, háta mögött erőt sugárzó dór oszlopokon nyugodva szintén méretes, süttői mészkőből faragott oroszlán küzd, talán éppen az orgyilkosokat jelképező kígyóval. A történészek úgy tudják, hogy az I. világháborúból hazatérő frontkatonák egy csoportja hajtatott a miniszterelnök Hermina úti villájához 1918. október 31-én, ahol felesége és unokahúga társaságában érték a végzetes pisztolylövések. „Napközben a külső Hermina úton, a villa tájékán sűrű tömeg verődött össze. Este egynegyed hét óra tájban nyolc baka átmászott a magas vasrácsos kerítésen, és a kert pázsitján át a házhoz lopódzott. A hátulsó ajtón mentek be. A Tisza István őrizetére rendelt csendőröket békésen lefegyverezték, és benyomultak a villa halljába. Az inas útjukat állta. A zajra előjött Tisza István, felesége és unokahúga, Almássy Denise grófnő. Tisza kezében revolver volt. A katonák szemrehányásokkal illették: – Öt éve háborúskodunk miattad… Te vagy az oka az ország pusztulásának! – Gazember voltál mindig! – Aztán rákiáltottak, hogy tegye le a revolvert. – Nem teszem le, maguk is fegyverrel jöttek! – Tegye le, kiáltott egy harmincévesnek látszó nyurga szőke ember. – Nem teszem! – Álljanak félre a nők! – Nem állunk. – Tisza néhány lépést hátrált, letette a revolvert. – Na, hát mit akarnak? – Maga az oka a háborúnak! – Tudom, hogy mi történt, hogy rengeteg vér folyt, de én nem vagyok az oka. – Négy év óta vagyok katona. Roppant sok család veszett el az ön gazembersége miatt. Lakoljon érte! – Nem én vagyok az oka! – Álljanak félre a nők! – Semmi válasz… – Maga hozta ránk ezt a szörnyű vészt, most itt a leszámolás… – Három lövés dördült. Tisza előrebukott a szőnyegen. Két golyó találta, egy a hasába fúródott, a másik a vállába. A harmadik Almássy Denise arcát érte. – Végem van – mondotta Tisza –, ennek így kellett lennie. A katonák, mialatt áldozatuk haláltusáját vívta, elsiettek. Hogy milyen csapattesthez tartoztak, nem tudják” – olvashatjuk a Pesti Hírlap 1918. november 1-jei számában A véres szabadságnak áldozatul esett gróf Tisza István című tudósítást.
A Tisza-szoborcsoportot Zala György és Orbán Antal készítette, s 1934. április 22-én, Tisza István születésének évfordulóján avatták fel, az Országház északi oldalánál. A II. világháború folyamán megsérült, majd 1945 tavaszán azt is le- rombolták, ami megmaradt belőle. A szobor főalakját, a tizennyolc mázsányi töredéket beolvasztották. Az emlékmű meg nem semmisített darabjai közül a földművelőket ábrázoló szoborcsoport Esztergomba került. A katona búcsúja című mellékcsoportot a Hűvösvölgyi úti laktanya udvarára, majd a keceli Pintér Művek haditechnikai gyűjteményébe vitték, a posztamens tetejét díszítő kőoroszlánt pedig 1948-ban a Hegyalja úton, a hajdani tabáni temető végében állították fel. A mostani, újramintázott Tisza Istvánt Elek István szobrászművész alkotta meg az eredetihez hasonlóan magas színvonalon.
A megszépült Kossuth téren az 1945 előtti időszak monumentális, historizáló stílusú szobrai, sőt szoborcsoportjai újraállításának lehetünk tanúi. Nem messze innen áll – egyelőre magányosan, társaira várva – Kossuth Lajos mészkő szobra. Az Országház déli oldalán hatalmas posztamens emelkedik napról napra magasabbra, óriási méretű bronz készülődik; nemsokára gróf Andrássy Gyula érkezik lován a térre, hogy újra elfoglalja méltó helyét a Parlament előtt. Alkotója eredetileg szintén Zala György volt. Mondhatnánk, hogy örülhetnek a mai művészek, keletje van az emlékműszobrászatnak, szerte a fővárosban, de az országban máshol is egyre több monumentum készül. A Kossuth tér átépítése óta, ha kevesebb lett is a fa, kétségkívül jól körüljárható a Parlament épülete, kibontakozhatnak a Steindl Imre által tervezett neogótikus és reneszánsz részletek, faragások az Országház oldalain. Az autóktól megszabadult területen jól érvényesülnek a restaurált és újraállított szobrok, ahogy a környező épületek eklektikus homlokzatai is, például a Curia egykori épületéé (ma még Néprajzi Múzeum) és a Földművelési Minisztériumé is.
Fotó: Mészáros Ákos
