Emlékezés Csordás Eörsre

1973 óta dolgozott egyházjogászként: először mint kötelékvédő, majd 1977-től bíróként, 1986-tól pedig ügyvédként. 1991-ben főszentszéki bírónak, majd 1996-ban a prímási és az esztergom-budapesti érseki bíróság jegyzőjévé nevezte ki Paskai László bíboros, akinek 1998-tól 2002-ig irodaigazgatója is volt. Csordás Eörs szívügyének tekintette a prímási és az érseki bíróságok hatékony működését. Ismerői szerint szerette papi hivatását, élete legboldogabb napjaként emlegette felszentelését. Segítette, támogatta az egyházi rend szentségére készülők nevelését. A bécsi Pázmáneumban, amelynek 2002-ben lett a vezetője, német nyelvkurzusoknak adott otthont; és – úgy is, mint a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend koadjutor nagyperjelje – fontosnak tartotta, hogy szentföldi utakat szervezzen a papszentelés előtt álló diakónusoknak. Halála előtt éppen a soron következő zarándokútra készült. 2003-tól a bécsi főegyházmegye bíróságának bírája is volt; szabadidejének egy részét pedig a Pázmáneum könyvtárának rendezésével, a kötetek számítógépes katalogizálásával töltötte. A Szent Gellért Kiadó gondozásában néhány éve jelent meg Házassági perek című műve, amelyet azzal a céllal írt, hogy az egyházi bíróságok gyakorlati eljárását segítse és egységesítse. Csordás Eörsöt április 23-án, pénteken délelőtt 10 órakor az esztergomi bazilikában helyezik örök nyugalomra.