Emberségre tanítanak

 

Amellett, hogy a főiskola – amelynek egyik fő profilja hittanárok képzése – esti, kiegészítő tagozatáról már évek óta kerülnek ki etikatanárok, szükséges volt egy akkreditált továbbképző tanfolyamot is indítani, mert egyébként a szeptemberi évkezdésre nem állt volna rendelkezésre megfelelő számú etika szakos oktató. Az új felsőoktatási rendelet módot ad arra, hogy a főiskola bővítse képzési lehetőségeit, ezért az új tanévtől nappali tagozaton is elkezdődik az etikatanárok képzése. A tanfolyamokon túl a Sapientia hallgatói a 4 + 1 éves általános iskolai vagy az 5 + 1 éves középiskolai szakon szerezhetnek majd végzettséget. Ennek színvonalát a főiskolai oktatók és a már évek óta erkölcstant tanítók tapasztalatai biztosítják.

– Sokan, sokfelől, sokféle motivációval jöttek a tanfolyamra – mondja Papp Miklós, a morálteológiai tanszék vezetője, a továbbképzés felelőse. – Volt olyan pedagógus, aki nem önként, hanem igazgatója felkérésére ült be az előadásokra, de tapasztalatai alapján elhatározta, hogy kollégáinak is ajánlani fogja a tanfolyamot. Volt, aki fenntartással érkezett, de most úgy érzi, hogy az új pedagógiai módszerek megismerése által gazdagodott a tudása. Van olyan hallgatónk is, akit az itt töltött időszak megerősített eddigi nevelői tevékenységében, illetve tudatosabbá tette azt. Az a kollégánk, aki nem keresztény, megtapasztalhatta, hogy lehet felekezet előtti, mindenkire vonatkozó humanista erkölcsöt is tanítani, s hogy az erkölcstanórák nem hittani kérdésekről szólnak, hanem emberségórák, életvezetés-órák lehetnek. Az a célunk, hogy az életet tanítsuk, de ehhez először nekünk kell emberségesnek lennünk, intelligensebben kell vezetni az életünket, mert csak akkor tudunk másokat is segíteni.


– Az egyház odaáll az ember mellé – veszi át a szót Várnai Jakab ferences szerzetes, a Sapientia rektora. – Mindazok szövetségese, akik energiájukat, tehetségüket, képességüket arra szánják, hogy az embernek tartást, méltóságot adjanak. A főiskola is ilyen szövetségesként tekint az erkölcstan oktatására vállalkozó tanárokra.

 

Az etika elvileg filozófiai tárgy, de teljesen természetes, hogy az etikai értékek megvalósulásáért felelősséget érző keresztény, katolikus tanárok a vallásukból, szellemi, egyházi hagyományokból fakadó értékeket is kifejtik – minden egyéb irányzat megismertetése mellett. Külön ügyelünk arra, hogy ne teológiát, hanem filozófiát oktassunk – hangsúlyozza a rektor. – Nem kell félni attól, hogy külön hittanórává alakul az erkölcstan. Nagy gond volt eddig, hogy a diákoknak nem nagyon volt alkalmuk az őket foglalkoztató dolgokról, az élet nagy kérdéseiről beszélni a tanórák során. Például arról, hogy mi közöm a másik emberhez…

Az etika egy új szaktárgy az iskolában, s csak a tanárok tapasztalatának a felhasználásával lehet felépíteni. Szeretnénk kapcsolatban maradni hallgatóinkkal, mert segítségükkel, a tervezett műhelymunkák alatt gyarapíthatjuk ismereteinket. A világi erkölcstan még alakuló tantárgy, amelyet közösen kell kidolgoznunk – emeli ki Várnai Jakab. – Az érdeklődés óriási, ősszel egyetlen tanfolyamot hirdettünk meg, most már a hetediket szervezzük, melyekről minden információ megtalálható honlapunkon (www.sapientia.hu). Örülünk annak, hogy jó a hírünk, sokan küldik az ismerőseiket az erkölcstantanfolyamunkra. Persze megterhelő e mostani folyamat, de végül is történelmi időket élünk: a jó erkölcstanórákért érdemes megfeszülnie az államnak, az egyháznak, a pedagógusoknak, a filozófusoknak, mindenkinek, mert az erkölcsös ember kifejlődése mindenkinek érdeke.

Fotó: Cser István

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .