Emberhalász világháló: Lélekállomások

Kicsit úgy, mint amikor egy városban kószálunk, céllal vagy céltalanul. Minden van a neten, még annál is több, hiszen a virtuális töltelék (bocs, tartalom) megfelelőinek jó részét a való világban hiába kajtatnánk. Szóval szinte mindent el lehet érni, de már ez is több a soknál, akárhány élet sem volna elég hozzá, de mindent elérni nem is volna érdemes, úgyhogy nagyjából rendben is volnánk. A válogatás művészetét lenne még jó elsajátítani, hogy be ne pörögjünk az elénk tárt lehetőségek közt forgolódva.

Sokan sokféleképp próbálkoznak megtapadni a neten, ezt várva remélt látogatóiktól is. Naná, hogy az egyház is hálóhasználattal igyekszik szervezni mai életét. Ez csak természetes: előbb-utóbb minden kor kommunikációs technikai vívmányait bevetette az evangélium terjesztése érdekében. Persze nem mindig, hiszen a személyes jelenlét kegyelmi alaphelyzete a legszentebb percekben nem nélkülözhető (már csak ezért is honlapi kacsa volt annak idején a hír, mely szerint a neten is lehet majd gyónni…).

S ha már jelenlét… és Jelenlét – a kettő együtt, vagyis az imádság. Persze ezt sem helyettesítheti az internet, de segítséget adhat hozzá. Erre is akad jó példa, s mint az ilyen általában, reméljük, ragadós.  Pray as you go (Imádkozz menet közben) címmel működtet honlapot a londoni székhelyű, Jesuit Media Initiatives (Jezsuita Médiakezdeményezések) elnevezésű brit missziós intézmény. Munkatársaik 2006-ban kitaláltak valamit azok számára, akik naponta legalább negyedórát töltenek például metrón vagy vonaton, és eközben akár arra is jó lehetőségük van, hogy kicsit elmélyüljenek, tudatosítva magukban, hogy Isten is velünk utazik. Minden napra külön (vagy akár egy hétre előre), MP3 formátumban érhetők el a www.pray-as-you-go.org webhelyen tíz-tizenhárom perces angol nyelvű összeállítások, amelyekben a meditatív zene, a szentírási szöveg és az általa ihletett, személyes válaszokat váró kérdések segítik a hallgatót, hogy ráhangolódjék Isten jelenlétére.

A Szent Ignác-i examen, azaz a napi rövid, „felsővezetékű” önvizsgálat válhat sokak gyakorlatává e honlap segítségével. A csendesülés során a napi események felidézése, hozzájuk fűződő érzéseink tudatosítása és az Istentől érkező üzenet együtt rajzolhatják ki életünk bontakozásának, vagyis a Lélek velünk kapcsolatos vágyának útját. Mindenesetre úgy néz ki, valamit nagyon eltaláltak az ötletgazdák, hiszen az indulás óta eltelt három évben több mint hatmillió alkalommal töltötték le a honlap látogatói a mindig mai lelki útravalót.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.