Európa

Marx érsek kereszt  és vallásszabadság ügyében

„Rossz jelnek” tartja Reinhard Marx müncheni érsek a strasbourgi emberjogi bíróság ítéletét az iskolai keresztekről. A bírák ugyanis pusztán negatíve értelmezett vallásszabadság alapján ítéltek, „ami nem felel meg az európai hagyománynak”. Az állam ugyanis egy konkrét társadalomban és kultúrában él, amelyet nem ő hozott létre, és nem is képes létrehozni. Ezen alapszik értékrendje. A német alkotmány például nem képzelhető el a bibliai istenkép nélkül.

Kasper bíboros Fehéroroszországban

Lukasenko államelnök november 9-én fogadta Walter Kasper bíborost. A bíboros Filaret ortodox metropolita meghívására Minszkben egy keresztény-zsidó konferencián vesz részt.

Prágai Szent Ágnes sírja

Majdnem pontosan húsz évvel szentté avatása után megtalálták Csehországi Szent Ágnes (1211-1282) (képünkön) feltételezett sírját. Sajtójelentés szerint sírja a prágai Szent Kasztulusz-templom főoltára alatt van, néhány méterre attól a kolostortól, amelyet a szent alapított. Ágnes Árpád-házi szent, mert édesanyja III. Béla királyunk Konstancia nevű leánya volt.

 A bajor püspökök a megfelelő agrárárakért

Reinhard Marx müncheni érsek, a bajor püspöki konferencia elnöke megfelelő felvásárlási árakat követelt a bajor földművelők számára. A földművelés ökológiai szempontból egészséges termelést folytat, gondozza a termőföldet. A katolikus egyház a földművelők oldalán áll. Ezt fejezik ki a bajor lelkipásztorok novemberi párbeszéd-találkozói a földművelőkkel.

 Théo – kötőjel vallás és kultúra között

Megjelent a Katolicizmus Nagy Francia Enciklopédiája, a Théo harmadik, teljesen átdolgozott kiadása. A kötet a katolicizmus és a katolikus életvitel elemeit mutatja be és magyarázza el, a témán belül külön hangsúlyt helyezve a francia sajátosságokra. „A Théo, mely műfajában egyedülálló Európában, egy hiány felismeréséből született” – mondja egyik elindítója, Michel Dubost, Évry-Corbeil-Essonnes püspöke.

Híreinket a Magyar Kurír, a Vatikáni Rádió, a KAP, a SIR,
valamint a Die Presse anyagaiból válogattuk.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .