A cseh miniszterelnök a pápánál
Jan Fischer cseh miniszterelnököt és feleségét fogadta november 14-én a Szentatya. A cseh kormányfő köszönetet mondott a pápának szeptemberi prágai látogatásáért. Ugyanakkor közösen felidézték Csehországi Szent Ágnes szentté avatását, amelyre 1989-ben került sor, egy héttel azelőtt, hogy az akkori Csehszlovákiában összeomlott a kommunista rezsim. A húszperces megbeszélés során érintettek még időszerű nemzetközi kérdéseket, köztük például a lisszaboni szerződés életbe lépését. Jan Fischer a Szent Péter-bazilika altemplomában felkereste Josef Beran bíboros, a negyven éve elhunyt prágai érsek nyughelyét XII. Piusz pápa kriptája közelében. A cseh kormányfő lerótta tiszteletét II. János Pál pápa sírjánál is.
A szerb elnök a pápánál
A Szentatya november 14-én fogadta Boris Tadic szerb köztársasági elnököt és kíséretét. A szívélyes légkörben tartott megbeszélés középpontjában a Balkán helyzete, valamint a szerb ortodox egyház és a Szentszék kapcsolata állt. Örömmel nyugtázták, hogy pozitív az ortodox egyházzal folytatott párbeszéd annak jegyében is, hogy 2013-ban megemlékeznek majd a milánói ediktumról, amelyet a mai szerbiai Nisben született Nagy Konstantin császár adott ki.
XVI. Benedek A FAO római székhelyén
Az Egyesült Nemzetek világélelmezési szervezete november 16-18-án 190 ország mintegy ezer küldöttje részvételével élelmezési csúcstalálkozót tartott. A Szentatya beszéde nyitotta meg az ülést, melyre még visszatérünk.
Javuló kapcsolatok a moszkvai patriarchátussal
Hilarion metropolita, a patriarchátus külügyi hivatalának vezetője november 12-én úgy nyilatkozott, hogy a katolikus és az orosz ortodox egyház közötti kapcsolatok gyorsan javulnak, így a pápa és a pátriárka találkozója egyre valószínűbb. Konkrét időpont persze még nincs, de mindkét fél kívánja az előkészítést.
“Alma Mater” – Zene a Vatikánból
Nyolc zenedarabot tartalmazó CD-album jelenik meg világszerte november 29-én a pápa hangjával: XVI. Benedek latinul, olaszul, portugálul, franciául és németül énekel, felolvas és imádkozik. A kiválasztott zeneműveket a Londoni Királyi Filharmonikus Zenekar és a Római Filharmonikus Akadémia kórusa rögzítette Pablo Colino karmester vezetésével. A nyolc zeneművet három zeneszerző: a nem hívő Simon Boswell, a katolikus Stefano Mainetti és a muzulmán Nour Eddine komponálta. Gregorián énekeket használtak fel kiindulási alapként. Federico Lombardi szentszéki szóvivő elmondta, a kezdeményezés megvalósításához a kiadó nyolc rövid felvételt kért a Vatikáni Rádió archívumából: Mária-imákat és/vagy elmélkedéseket. Ezek közül csak a Regina Coeli imádság hangzik el ének formában. A CD-t kísérő füzetben találhatók a Comastri bíboros által erre a célra készített rövid máriás elmélkedések is. P. Lombardi hangsúlyozta: az album olyan értelemben nem a „pápa CD-je”, hogy a Szentatya ötletéből született volna meg vagy XVI. Benedek a CD érdekében rögzítette volna hangját. Azt lehet inkább mondani, hogy ezt a CD-t a pápa hangja és máriás lelkülete ihlette.
A Lumsa Egyetem képviselői a pápánál
A Libera Università Maria Santissima Assunta (LUMSA) katolikus egyetem alapításának 70. évfordulóján, november 12-én fogadta az intézmény képviselőit XVI. Benedek pápa. Az egyetem 1939-ben jött létre Luigia Tincani nővér és Giuseppe Pizzardo bíboros, a Szemináriumok és Egyetemek Kongregációjának prefektusa kezdeményezésére. Céljuk olyan szerzetesnők képzése volt, akik később katolikus iskolákban taníthatnak. Az egyetemen ma mintegy kilencezer diák tanul. A pápa felhívta a figyelmet arra, hogy napjaink gazdasági világválsága közepette fontossá vált az oktatás határozott és elszánt támogatása, hogy a felnövekvő generációk egy jobb jövőt tudjanak majd megteremteni.
Karácsonyi készület a Szent Péter téren
A római Szent Péter téren az obeliszk előtti kétezer négyzetméteres területet már körülhatárolták, és ott november 11-én megkezdték a nagy betlehem építését és a karácsonyfa helyének előkészítését. Idén az Ardennek dél-belgiumi részéből jön a harmincméteres fenyőfa, melynek 14 tonna a súlya. 1983 óta szokás, hogy minden évben más-más ország ajándékaként kerül fenyőfa a római Szent Péter térre.
Híreinket a Magyar Kurír, a Vatikáni Rádió, a KAP, a SIR,
valamint a Die Presse anyagaiból válogattuk.