Európa

José Manuel Barroso meghívására húsz magas rangú keresztény, zsidó és muzulmán vezető vett részt a brüsszeli találkozón. Van Luyn püspök szerint a felelősségtudat hiányát nem lehet csupán a bankárok és brókerek szemére vetni, mert a politikusok bizonyos képviselői is elmarasztalhatók. Az EU vezetői utaltak arra, hogy az unió a szociális piacgazdaság modelljére épült.

Püspök a „halhatatlanok” között

A 68 éves Claude Dagens angoulémei püspök, akit decemberben választottak René Rémond katolikus történész (1918-2007) helyére a Francia Akadémia tagjai közé, a közelmúltban megtartotta székfoglalóját. A főpásztor a XVIII. század végén alapított rangos francia egyetem, az École Normale Superieure egykori növendéke, 1996-ban a francia püspöki konferencia nevében írta a Levél Franciaország katolikusaihoz című dokumentumot, tavaly pedig ő kapott megbízást arra, hogy a püspökök tanácskozását vezesse az egyház jelenlétéről egy olyan társadalomban, amelyben egyre nő a közöny a vallással szemben. Tavaly jelent meg A keresztény újdonság a francia társadalomban című könyve.

Német és román püspökök az EP választásról

A június 7-i európai parlamenti választáson való részvételre buzdítják a katolikusokat a német főpásztorok. Most, a gazdasági világválság idején különösen szükség van az Európai Unió stabilizáló szerepére – olvasható a május 13-án kiadott nyilatkozatban. Ehhez azonban szükséges az emberek bizalma és a társadalmi erők aktív támogatása. Olyan parlamenti képviseletre van szükség, mely csökkenti az unió működésének hibáit, és segíti az emberközpontú gazdaság kialakítását, a teremtett világ és az emberi élet védelmét, a szolidáris társadalom erősítését.
A román görög katolikus főpásztorok május elején tartott ülésükön felhívással fordultak híveikhez: „A keresztényeknek aktív szerepet kell vállalniuk Európa keresztény lelkiségének újrafelfedezése érdekében” – írják a püspökök. A katolikus szavazóknak olyan jelöltekre kell szavazniuk, akik helyes családpolitikát támogatnak, védik az életet, szolgálják a közjót, és az igazságosság, a szegényekkel való szolidaritás és a béke előmozdítói.”

Görög katolikus püspöki találkozó Ungváron

A keleti rítusú katolikus egyházak püspökeinek találkozóját május 12-14-én rendezték meg Ungváron. Ezúttal az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának (CCEE) védnökségével került sor az eseményre, s részt vett rajta Erdő Péter bíboros, a CCEE elnöke, valamint Kocsis Fülöp hajdúdorogi püspök is, a magyar görög katolikus egyház képviseletében.
A katolikus egyházban több saját jogú (sui iuris) részegyház létezik, amelyek teljes közösségben vannak ugyan a római katolikus egyházzal, de a latin rítustól eltérő saját liturgikus szokást, szentségi fegyelmet, egyházi jogot és teológiai hagyományt követnek. Jelenleg a világon Rómával közösségben lévő 24 keleti rítusú sui iuris egyház létezik, amelyek közül 15 tartozik a bizánci rítushoz.

„Ezek a sui iuris egyházak minden tekintetben tagjai az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának vagy saját szinódusaik, vagy pedig azon püspöki konferenciák által, melyek őket képviselik” – erősítette meg P. Duarte da Cunha, a CCEE főtitkára. Majd hozzátette, hogy ezek a találkozók igen jó lehetőségeket kínálnak arra, hogy a keleti katolikus egyházak elmélyíthessék az egymás közötti kapcsolatokat, és felmutathassák az európai katolicizmus keleti hagyományainak gazdagságát.

Hasonló találkozóra először 1997-ben Hajdúdorogon került sor Achille Silvestrini bíboros, a Keleti Egyházak Kongregációjának akkori prefektusa vezetésével. Az ezt követő években több összejövetelt is tartottak, legutóbb 2008 márciusában az ausztriai Gaming városában. A mostani, ungvári találkozón 53 püspök vett részt. A téma a korábbi években elkezdett, a szentségekről szóló sorozatba illeszkedett bele, hiszen most a főpásztorok az egyházi rend szentségéről folytattak teológiai és egyházjogi eszmecserét.
A keleti szertartású katolikus püspökök európai találkozójára legközelebb jövőre, 2010-ben a bolgár fővárosban, Szófiában kerül sor.

A II. világháború kitörésének évfordulója

Szeptember 1-jén lesz a II. világháború Hitler által történt kirobbantásának 70. évfordulója. A német és lengyel püspöki konferencia ezt a napot az ima és béke napjává nyilvánította. A két ország főpásztorai bambergi találkozójukon állapodtak meg ebben. Megállapították, hogy a két ország egyházi kapcsolatai a II. vatikáni zsinaton történt kiengesztelődés óta fokozatosan javultak.

Riccardi professzor Károly-díja

Az 1968-ban alapított Szent Egyed közösség, mely ma már 70 európai országban mintegy ötvenezer tagot számlál, Andrea Riccardi római történészprofesszor kezdeményezése volt. Karitatív tevékenységük, ökumenikus és béketörekvéseik elismerése volt Urunk mennybemenetelének ünnepén (áldozócsütörtökön) Riccardi professzor kitüntetése az aacheni Károly-díjjal. A Nagy Károly császárról elnevezett kitüntetést Aachen város évente olyan személyiségeknek ítéli oda, akik előmozdították Európa szellemi-lelki egységét, fejlődését.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .