Vatikán

„Körünkben élnek olyan kicsiny emberi lények, akik fogyatékkal járó betegségeket hordoznak testükben, és sokan olyan betegségekkel küzdenek, amelyek az orvostudomány fejlődése ellenére továbbra is gyógyíthatatlanok – írja üzenetében a pápa. – Mások esztelen felnőttek gyűlöletének ártatlan áldozatai, ismét mások sorsukra hagyva, család nélkül az utcán élnek, kiskorúak, akiknek gátlástalan felnőttek sárba tiporják az ártatlanságát, és soha be nem gyógyuló sebeket ejtenek bennük.”

A Srí Lanka-i konfliktus befejezéséért

A február 4-ei általános kihallgatás végén a Szentatya aggodalmának adott hangot a Ceylon-szigeti országban dúló harcok miatt. Fegyverletételt és kiengesztelődést sürgetett, valamint a humanitárius jogok tiszteletben tartását. A Srí Lanka-i konfliktusnak azonnal véget kell vetni a polgári lakosság védelme érdekében, amely kereszttűzbe került. Minden érintett félnek a tárgyalások általi békeegyezményre kell törekednie. Az ártatlan polgárok nagy szenvedésnek vannak kitéve a súlyos harcok miatt. Ezt a felhívást tette közzé február 5-én a Nemzetközi Karitász. Közel kétszázötvenezer ember került csapdába Vanni kerületben a kormány és a Tamil Tigrisek közötti konfliktus legutóbbi összecsapásai során.

Laicitás és vallásszabadság

A laicitás érték, de biztosítani kell a vallásszabadságot. A civil és a vallási életet el kell választani egymástól, ugyanakkor az államnak garantálnia kell a vallásszabadságot – húzta alá a pápa Törökország püspökeihez intézett beszédében február 2-án. Muzulmánok és keresztények kötelezzék el magukat az élet, a béke és az igazságosság ügye mellett. A Szentatya kétoldalú bizottság felállítását szorgalmazta az egyház és állam között még megoldandó kérdések tanulmányozására.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .