Európa

A konferencián 27 uniós tagállam vallási képviselői vettek részt, akik beszámoltak országuk vallási helyzetéről, az állami hivatalokkal való együttműködésről, valamint a vallás és a vallásosság szerepéről. A konferencián magyar részről Matók Miklós, az Oktatási és Kulturális Minisztérium Egyházi Kapcsolatok Titkárságának tagja, katolikus részről Kránitz Mihály teológiaprofesszor, zsidó részről Verő Tamás rabbi, a muzulmán vallás képviseletében pedig Sulok Zoltán elnök vett részt a kollokviumon.

Kiutasítottak három lengyel papot Fehéroroszországból

A három lelkipásztornak az év végéig el kellett hagynia az országot, mert lengyel nyelven tartották a szentmiséket – írta a Gazeta Wyborcza lengyel lap. A Fehéroroszország nyugati részén található egyházmegyében korábban is sok esetben részt vehettek lengyel nyelvű szentmisén a lengyel kisebbséghez tartozó hívek, ám ez még nem okozott problémát.

Szlovák-magyar ökumenikus nyilatkozat

A szlovákiai és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsainak elnökségei december 16-án Révkomáromban találkoztak, és közös nyilatkozatot tettek közzé. Ebben többek között ez áll: „Mint a szlovákiai és a magyarországi egyházak ökumenikus testületeinek képviselői jó lelkiismerettel kijelentjük, hogy mindkét ország Krisztushívői békességben, megértésben és szeretetben kívánnak élni. Ezzel a lelkülettel tudják karácsonykor a Krisztusban alászálló isteni kegyelmet fogadni, és arról így tudnak hitelesen bizonyságot tenni a maguk anyanyelvén.”

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .