Elefántcsontpart a végső fordulat előtt

Elefántcsontpart nyugati részén az erőszaktól való félelmükben több mint ötszázezren elhagyták lakhelyüket. Több mint tízezer lakos Douekoue település katolikus misszióján talált menedékre, amely az ENSZ-bázistól két kilométerre fekszik. Azonnali humanitárius segélyre van szükségük. A nemzetközi szervezet felhívással fordult az ENSZ békefenntartó erőihez, hogy védelmezzék ezeket a személyeket, akik megtorlás áldozataivá válhatnak. Sajnos a nemzetközi közösség figyelme jelenleg másfelé irányul, egyszerre nem képes több válsággal is hatékonyan szembeszállni.

A nyugat-afrikai országban folyó vérengzések ráirányították a figyelmet a volt francia gyarmatra, mely 1960 óta önálló állam. Neve az elefántcsont-kereskedelemből ered. Mintegy tizenhétmillió lakosa 322 négyzetkilométeren él.

Gazdaságának fő termékei a kakaó és a kávé. A népesség több mint harmincnyolc százaléka muzulmán vallású, mintegy harminchárom százaléka keresztény. 2000 óta Laurent Gbagbo volt az elnök, de novemberben Alassane Ouattara győzött a választáson, amit az eddigi elnök nem ismer el.

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.