A megszentelt élet világnapja: Egyszerű emberek – rendkívüli életet élnek

Czébán József Ferenc alexiánus testvér

A Magyarországon kevéssé ismert rend több mint hétszáz éves múltra tekint vissza. Az Alexiánus Testvérek Katolikus Férfi Kongregációjának kezdete ugyanis visszanyúlik a begina-mozgalom férfi csoportjaiig, akik koldultak, szolgálták a szegényeket és betegeket. Hazánkban 2003 óta van jelen a rend. Kolostoruk és az időseket gondozó Szent Erzsébet Otthon Győrújbaráton épült fel. – Nem láttam égi jelet, és különleges megvilágosodásban sem részesültem. Hitbeli döntés volt. Az egyik biztos jel arra nézve, hogy az ember jó utat választott az, ha belső béke tölti el. Mindannyian meghívást kaptunk, hogy Isten követői legyünk. Neki átadni magunkat nem szükségképpen kívánja meg tőlünk, hogy papi vagy szerzetesi életre vállalkozzunk. Amikor elérkeztem a döntés pillanatához, egyik testvérünk azt mondta nekem: „Ha jó férj és apa lennél, jó lennél szerzetesnek is.” Ez több szempontból is felszabadított, mert fiatalkorom óta úgy képzeltem, hogy sokgyermekes családapa leszek. A két hivatás ajándékai azonban fedik egymást. Mint minden rend, mi is a hármas fogadalom szerint élünk. A szegénység azt jelenti, hogy egyszerűen élünk, mindent hálával fogadunk. A tisztaságon azt értjük, hogy Isten az életünk középpontja, és minden embert személyválogatás nélkül szeretünk. Az engedelmesség azt jelenti, hogy döntéseink kapcsán Isten szavára figyelünk, szem előtt tartva a körülöttünk élők szükségleteit és vezetőink útmutatásait. A napot reggeli imádsággal kezdjük. Szentmisén veszünk részt, délben és este is közösen imádkozunk. A személyes imádság, a lelki olvasmány és az elmélkedés is fontos része életünknek. Az alapvető hivatásunk képzett szakemberként és gondozóként egészséggondozás. Szolgálatunk teljesítésének rendje hasonló azoknak az alkalmazottaknak a munkarendjéhez, akik velünk együtt dolgoznak. A testvérek napja azonban nem csak munka és imádság. A közös étkezések, a kötetlen beszélgetések, séták, kikapcsolódást jelentő, jókedvre derítő játékok is színesítik napjainkat. A közösségben pedig megkapjuk a barátság ajándékait is. Értékeink közé tartoznak az együttérzés, a személyi méltóság tisztelete, a gondoskodás a szegényekről, a test és a lélek együttes gyógyítása, társainkkal való együttműködés. Az Alexiánus Testvérek Közösségét Krisztus szeretete sürgeti. Egyszerű, szerény emberek vagyunk, de rendkívüli életet élünk.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .