Egyháztörténeti kutatás Szegeden

A rendezvény apropóját az adta, hogy a főiskolán 2010 szeptemberében új mesterképzési szak indul keresztény egyház- és művelődéstörténet néven. A szak struktúrája a római pápai egyetemeken működő egyháztörténet, illetve ókeresztény irodalomtörténet szakok mintájára lett kialakítva: célja olyan szakemberek képzése, akik legalább főiskolai szintű, bármely tudományterületen szerzett diplomájuk után a keresztény egyetemes és a magyar egyháztörténet, illetve művelődéstörténet, továbbá a rokon és segédtudományok területén szeretnének egyetemi (MA) végzettséget szerezni. A kétéves szak hallgatói két szakirányon: ókor-középkor, valamint újkor-legújabb kor szakirányon folytathatják tanulmányaikat. A szak struktúrájának felelt meg a szimpózium felépítése is. Kiss-Rigó László, a Gál Ferenc Hittudományi Főiskola nagykancellárjának, szeged-csanádi püspöknek köszöntő szavai után a két római szakot oktató intézmények képviselői nyitották meg a tanácskozást. Robert Dodaro OSA, a Pápai Lateráni Egyetem „Augustinianum” Patrisztikus Intézetének rektora előadása az ókeresztény irodalomtörténetnek a mai teológia számára nyújtott hasznáról szólt Szent Ágoston kapcsán, Giulio Cipollone OSST, a Pápai Gergely Egyetem Egyháztörténeti Karának Dékáni Delegátusa pedig az egyháztörténeti tudományok kutatásával és oktatásával kapcsolatban vont mérleget, továbbá a tudományág jövőképét mutatta be. A két előadót követte Odrobina László, a Gál Ferenc Hittudományi Főiskola tanszékvezető főiskolai tanárának, a Bálint Sándor Valláskutató Intézet igazgatóhelyettesének előadása, amelyben az új mesterszak létrejöttéről, annak történetéről, előzményeiről, szerkezetéről és tartalmáról szólt, majd Barna Gábor tanszékvezető egyetemi tanár, a Bálint Sándor Valláskutató Intézet igazgatója beszélt a vallási társulatok kutatásának problematikájáról, végül a plenáris ülést Nemeshegyi Péter SJ egyetemi tanár, a magyar és nemzetközi teológia világszerte elismert kutatójának előadása zárta. Délután zajlott a szekciók magyar nyelvű munkája, amelyekben az ország egyházi és állami egyetemeiről érkezett előadók az ókor, illetve a középkortól napjainkig terjedő időszak egyháztörténeti kutatásainak problematikájáról szóltak. Kozma Gábor, a Gál Ferenc Hittudományi Főiskola rektorának szándéka a szak létesítésével és szegedi indításával az volt, hogy az egyháztörténet magyarországi oktatását a kutatók Szegedre hívásával oda koncentrálja, s ezzel olyan fejlesztést valósítson meg a szegedi főiskolán, amely egész Közép-Európában egyedülálló.

(Az új mesterszakra 2010. augusztus 16-ig lehet jelentkezni. Információ a www.gfhf.hu honlapon, illetve a főiskola tanulmányi osztályán kérhető.)

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .