Egyházi épületek újulhatnak meg

Az Egyházi épített örökség védelme és egyéb beruházások pályázat összege egymilliárd-háromszázötvenmillió forint, míg az Egyházi közösségi célú programok és beruházások támogatására hatszázötvenmillió forint áll rendelkezésre.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Bem rakparti épületének külső rendbe hozatalára száznyolcvanmillió forintot juttat a kormányzat. Nagyságrendileg ugyanekkora összegből szépülhet meg a belvárosi templom és a Damjanich utcai Regnum Marianum épülete. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szendrő XVII. századi ferences kolostora és a göncruszkai Talentum Református Tehetséggondozó Általános Iskola is megújulhat a rendelkezésre álló pénzből. A támogatás határon túli épületek felújítását is lehetővé teszi. Így például anyagi segítséget kap a kassai dóm, az érsekújvári katolikus templom és a csíksomlyói zarándokhely is. „A támogatás nem csak a hívek életét könnyítheti meg, hiszen azok is részesülnek belőle, akik bármilyen okból használják ezeket az ingatlanokat. A budapesti épületek esetében a turisztikai szempont sem elhanyagolható” – hangsúlyozta Soltész Miklós államtitkár.


Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke a támogatást megköszönve hangsúlyozta, hogy „a múlt megőrzése a lelki kincseken túl az épített örökség fenntartását is jelenti”. Ezen a helyen – amely éppen a megújult Országházzal szemben van – valamikor egy ferences kolostor állt, egészen a török időkig. Később a Szent Erzsébetről Nevezett Betegápoló Nővérek több évszázadon át szegény betegeket gondoztak itt. Belülről már sikerült valamelyest felújítani, de most lehetőség lesz a támogatással kívülről is rendbe hozni. „Mindent megteszünk azért, hogy ebből a pénzből minél szebbé tegyük az épületet” – mondta Kozma Imre.

A Bem rakparti létesítményben a háború végén magyar és német sebesülteket ápoltak, ezért nevezték „bűnös kórháznak”. Az állam 1950-ben elvette a nővérektől az épületet, amely a továbbiakban kórházként működött, de állaga folyamatosan pusztult. Egy ideig rabkórház volt, majd elfekvőnek használta a Fővárosi Tanács. A korábbi tulajdonos a rendszerváltásnál visszakapta az ingatlant, ám mivel az itt élők ellátását nem tudták vállalni, a szeretetszolgálat átvette a fenntartását. Ma az épületben hajléktalan-ellátást és képzéseket folytatnak, de a máltaiak adminisztrációs irodái, idősotthona és orvosi rendelői is itt találhatók.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .