Egyesült Világ Hete

Egyiptomban, ahol most rendkívül meghatározó a változás és az újjászületés iránti vágy, fiatalok Make visible change (Változtass látható módon!) címmel video-spotot készítettek. Libanonban ökológiai projektet valósítottak meg, vallásközi mozifórumot és sportnapot tartottak, valamint szociális tevékenységet végeztek a hét során. Ez utóbbira összpontosítottak Latin- Amerikában is. Kubában a város egyik hídja alatt lévő nyomornegyedben gyerekeket látogattak meg.

A világ számos részén Japánért tettek valami konkrétat: Los Angelesben a Hike a thon! kampánnyal, azaz gyaloglással pénzt gyűjtöttek a fukusimai lakosság megsegítésére. A Róma melletti Frascati főterén workshop keretében a japán kultúrával ismerkedhettek a résztvevők. Az indiai Goában egy egész napot a közösség volt tagja, Chiara Luce Badano emlékének szenteltek. Dalok, táncok, tanúságtételek és filmrészletek segítségével mutatták be a tavaly szeptemberben boldoggá avatott fiatal lány életét.

Május 8-án Chiara Luce szülővárosában, Sassellóban ezerkétszáz fiatal részvételével zárult az Egyesült Világ Hete. Egy csoport genovai fiatal előadta a Living the dream című musicalt, melynek története két genovai fiú, Alberto Michelotti és Carlo Grisolia élettörténetén alapul. Alberto és Carlo boldoggáavatási eljárása folyamatban van. A program során Chiara Luce otthonában szülei felidézték Chiara életének egy-egy epizódját – írja a focolare.org.

A záróeseményt interneten keresztül fiatalok ezrei követték figyelemmel a világ minden részéről. A rendezvénysorozat végén bejelentették: a 2012-es Genfestet szeptember 1-jén és 2-án Budapesten rendezik meg.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .