Don Bosco-teljesítménytúra

Szőts Miklós szalézi munkatárs, a túra megálmodója és fő szervezője gyakorlott túrázó, régi álmát sikerült megvalósítania most, hogy e szaléziakhoz kötődő túrát megszervezhette. Mint elmondta, az előkészületek már tavasz óta folytak, és a túrát megelőző napon értek véget a kitűzött, hatvan kilométeres útvonal megjelölésével. A „Don Bosco 60″ elnevezésű túrára közel százan jelentkeztek, míg a Máriahalom és Péliföldszentkereszt közötti rövidebb – „Savio Domonkos 18″ elnevezésű – tizennyolc kilométeres résztávra mintegy ötven fő regisztrált. A túra az óbudai szalézi rendháztól a kiscelli templomrom felé indult, majd következett a Mátyás-hegy, Hármashatár-hegy, Virágos-nyereg, Kálvária-hegy, Alsó-Jegenye-völgy, Zsíros-hegy, Nagy-szénás, Kutya-hegy, Fehér út, Perbál, Töki-tető, Máriahalom, Kőszikla, Babál-hegy, János-hegy, Nagysáp, Berényi-vár. A célnál, Péliföldszentkereszten a kegytemplom tövében megpihenhettek a túrázók, akik között a legidősebbek hetven év körüliek, a legfiatalabbak pedig hétévesek voltak. Ábrahám Béla szalézi atya, a péliföldszentkereszti kegyhely igazgatója, társszervező elmondta: újfajta tapasztalatot jelent számára egy ilyen túra megszervezése, egyben újabb lehetőséget, hogy minél többen megismerjék Don Bosco és a szaléziak nevét. Reméli, hogy az idei nem marad egyedi alkalom, jövőre is szívesen látja a túrázókat Péliföldszentkereszten.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..