Csodának lenni mások életében

Nick 2012. február 12-én feleségül vette barátnőjét, a malajziai származású, meseszép Kanae Miyaharát, és 2013. február 13-án megszületett első gyermekük, Kiyoshi James Vujicic. „Valóra vált az álmom. A kisfiamat, Kiyoshit tartom. Isten csodálatos kegyelme és ajándéka ő” – írta képéhez a Facebookon.

„Most épp alszik” – mesélte Nick a kicsiről élő online kapcsolaton keresztül a február 28-án, Budapesten tartott sajtótájékoztatón, amelyen hivatalosan is bejelentették: április 18. és 20. között (a Nem Adom Fel sérültekkel foglalkozó alapítvány meghívására, az Ez az a nap! rendezvény szervezőirodájával és a Szeretet a Válasz hátrányos helyzetűeket támogató egyesülettel közös szervezésben) Magyarországra látogat Nick Vujicic.


Budapesten, Pécsett és Debrecenben tart majd előadásokat (például külön a középiskolásoknak és az egyetemistáknak), amelyekre mintegy tizenötezer résztvevőt várnak. Papp Szabolcs, az alapítvány szóvivője tudtul adta: a rendezvényekre már kaphatók a jegyek. (Bővebb információ: www.nemadomfel.hu.) A bevételeket Magyarország első passzívházának felépítésére fordítják, amely lakóotthonként szolgál majd fogyatékkal élők számára. Különlegesség, hogy az előadásokon fellép a világ első, sérültekből álló gospelkórusa, a Bolyki Balázs vezette Never Give Up Gospel is.

„Nem vagyok szuperhős, azért megyek Magyarországra, hogy lelkesítsem, bátorítsam az embereket – mondta Nick a sajtótájékoztatón. – Életem alapja a hit. Hiszem, hogy egyszer eljön a nap, amikor minden jó lesz. Addig is, ha velünk nem is történhet csoda, mi magunk csodák lehetünk mások életében.”

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .