Családiasabban

Mit tudunk tenni gyermekeinkért? – ez volt a címe a sajtótájékoztatónak, melyen Kocsis Fülöp megyés püspök hangsúlyozta: a görögkatolikus egyház tevékenysége az elmúlt években kiszélesedett, nem csupán a hitéletre korlátozódik, hanem az oktatási és szociális területre is kiterjed, így az egyik feladat a gyermekvédelem. Az egyházmegyében az egyedül maradt gyermekeknek szeretnének egészséges, biztos, szeretetteli családi hátteret biztosítani. Ezért hát az egyház bekapcsolódott a nevelőszülő-képzésbe, és lakásotthonok kialakítását szorgalmazza.


Az egyházmegye által működtetett lakások legtöbbjét elhanyagolt állapotban vették át – mondta el a püspök –, ezek felújítására rengeteg saját és pályázati pénzt fordítottak már eddig is. Ám tény, hogy a mostani sóstóhegyi lakásotthonok létrehozásakor olyan híresztelések terjedtek el, amelyek szerint ezek ártalmasak és károsak az ott lakó közösség életére. Ott van azonban példaként a hajdúnánási intézményrendszer, amelyben a gyerekek és a városlakók kölcsönösen jó hatással vannak egymásra.

Pataki Tamás tervigazgató a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a háromszázmillió forintos támogatással harminchat fő számára szeretnének kialakítani három új lakásotthont Sóstóhegy városrészben. A kezdeményezés nem egyedi, hiszen például már Szakolyban is találkozhatunk hasonlóval.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében nyolc lakásotthon található – számolt be Morvai Anikó szakmai vezető. Az átvett otthonok közül a nyírbátorit és a balkányit korábbi pályázat keretében már korszerűsítették, így most gazdaságosabban működnek. Ám a megyeszékhelyen lévő lakásotthonok továbbra is az 1997. évi állapotban vannak. A mostani pályázatban e korszerűtlen, nem lakásotthoni célra emelt épületek kiváltását célozzák meg, gazdaságosabbá téve működésüket, s élhetőbbé az ellátásban részesülő gyermekek és fiatal felnőttek mindennapjait. A kiváltással létesítendő új lakásotthonokkal kapcsolatos elvárás, hogy jobban illeszkedjenek a lakókörnyezetbe, s úgynevezett családpótló ellátásban képessé tegyék az itteni gyermekeket arra, hogy később önálló életet kezdhessenek.

Várkondi Gábor, a Hajdúsági Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ pszichológusa kifejtette, hogy a lakásotthonok azért fontosak a hasonló sorsú gyermekek számára, mert ezekben egy gyermekközpontnál családiasabb környezetben nevelkedhetnek. Mint mondta, bárki ellátogathat a hajdúnánási otthonokba, s megnézheti, hogyan élnek ott.

(A lakásotthonok életéről dokumentumfilmek tekinthetők meg a www.gorogkatolikus. hu oldalon.)

Z. N.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .