Családfesztivált szerveznek Debrecenben a domonkosok

Fotó: Szabó Dávid

 

Az eredeti kegykép az olaszországi Sorianóban található. Előtte és másolatai előtt már több száz csoda és imameghallgatás történt, amikor meddő párok gyermekáldásért, valamint édesanyák gyermekük egészséges születéséért kérték a szent közbenjárását.
A kép másolatának elhelyezése alkalmából május 24. és 26. között háromnapos ÉletÖröm – Szent Domonkos Családi Fesztivált rendeztek Debrecenben, melyen az élet védelmét szolgáló természetes családtervezési módszert is bemutatták.
Tokodi László domonkos szerzetes a sajtótájékoztatón elmondta: mintegy két évvel ezelőtt kezdtek foglalkozni a természetes családtervezés, illetve a meddőség témájával. Ma Magyar­országon minden ötödik pár meddő, és az orvosok sok esetben nem diagnosztizálnak betegséget, rendellenességet, így segítséget sem tudnak nyújtani.
A Domonkos-rend debreceni közössége felelősséget érez azok iránt, akik ilyen nehézséggel küzdenek. Arra az elhatározásra jutottak, hogy Isten segítségét kérik számukra – mondta el Tokodi László OP. – A sorianói Szent Domonkos-kegyképhez és annak különböző országokban elhelyezett másolataihoz több száz csoda és imameghallgatás kötődik. A szent közbenjárását különösen gyermekáldásért, illetve egészséges gyermek születéséért imádkozó édesanyák kérték és kérik ma is a kép másolatai előtt. E hagyományhoz tartozik egy öv is, amelynek viselése emlékezteti a közbenjárást kérőt imaszándékára és arra, hogy Szent Domonkos imádkozik érte. A Szent Domonkost ábrázoló debreceni képet a város neves festőművésze, Potyók Tamás készítette.
A sajtótájékoztatón Lukács Krisztina, a Magyarországi Billings Központ igazgatója örömét fejezte ki, hogy Magyarországon egyre népszerűbb a Billings-féle ovulációs módszer. Kifejtette: a fogamzásgátlás kultúrájában élünk, mindenhol elérhetők már a mesterséges szerek, eszközök. A természetes családtervezés előnye, hogy sem a lélekre, sem a testre nincs káros mellékhatása, hiszen csupán a női ciklus megfigyeléséről van szó – mondta el a szakember. Beszélt többek között arról is, hogy a módszert 1953-ban dolgozta ki az ausztrál Billings orvos házaspár, új korszakot nyitva ezzel a családtervezés történetében. A módszer 99 százalékos hatékonyságú, megtanulása egyszerű, alkalmazása az önmegfigyelésen alapul. Ma már világszerte több mint száz országban működnek Billings-központok. Teréz anya leányai nők ezreinek tanították meg a természetes családtervezést. Amikor Indiában, a kalkuttai nyomornegyedekben három év alatt harmincezerrel kevesebb gyermek született, mint korábban, az indiai kormány hivatalosan is elismerte a Billings-módszert.
Szegedi Lilla a Creighton-módszerről beszélt, amely a Billings házaspár által fölfedezett módszer továbbfejlesztésével a várandósság elérésére, illetve elkerülésére szolgál. A Creighton-módszert alkalmazó párok táblázatban rögzítik megfigyeléseiket. A szakember be is mutatta, hogyan történik ez, majd hangsúlyozta: ilyen táblázatra épül a NaPro technológia. E helyreállító orvosi gyógyászati módszer a termékenységet gátló rendellenességek gyógyítására szolgál. Az alapját jelentő táblázat többek között a meddőség okának kivizsgálását, a hormonális eltérések kezelését is segíti. E módszer alkalmazásában a pár mindkét tagja részt vesz, a felelősségük közös, ezért kapcsolatuk építésére is odafigyelnek – hangzott el a sajtótájékoztatón.

*

 kegykép elhelyezéséhez kapcsolódó ÉletÖröm – Szent Domonkos Családi Fesztivál programjait május 25-én a nagyerdei állatkertben tartották, ahol gyermekprogramokkal várták a családokat: a legkisebbeket arcfestéssel, népi gyermekjátékokkal, kézműves-foglalkozásokkal, gyermeknapi forgataggal. A felnőttek szakemberek segítségével ismerkedhettek a Ciklus Csoda elnevezésű programmal, tájékoztatást kaphattak az abortusz kockázatairól, és tanúságtételeket hallhattak olyan családoktól, amelyek Down-szindrómás vagy autista gyermeket nevelnek.
A fesztivál másnap a Kölcsey Központban folytatódott, a domonkos plébánia családi programjaival.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .