Bosák Nándor püspök könyvbemutatója

A papság szolgálatában című könyv a papok éve kapcsán jelent meg, és olyan homíliák, cikkek, előadások olvashatók benne, amelyek a főpásztor püspöki szolgálata idején születtek, és amelyekben a papsággal kapcsolatos konkrét helyzetekre vonatkozó tanácsait, útmutatásait adja át. A másik könyv a püspökkel készült interjúkötet, amely a Pásztorok sorozatban jelent meg Törd meg az éhezőknek kenyeredet címmel. A könyvbemutatón Szerdahelyi Csongor újságíró, az interjúkötet szerzője bevezetőjében elmondta: Bosák Nándor személyében olyan magyar főpásztorral készített beszélgetést, akit akkor választottak ki a tisztségére, amikor az egyházügyi hivatalnak már nem volt ereje beleszólni, kiből lesz Magyarországon püspök. Ő is azon főpapok közé tartozik, akik nem mentek fejjel a falnak, de mindig elmentek addig, ameddig csak lehetett. Az interjúkötet egy elvei mellett hűen kitartó ember életén keresztül eleveníti meg a történelmet. Egy olyan papot mutat be, akit Istenbe vetett bizalom, nagy kötelességtudat, alázat, ugyanakkor méltóság és öntudat jellemez minden helyzetben.

(Mindkét könyv kapható a katolikus könyvesboltokban.)