Böjte Csabával ünnepelt a clevelandi magyar közösség

A Szent Imre-templomot 2010 nyarán záratta be a Clevelandi Egyházmegye akkori püspöke. A megszüntetés ötven templomot érin­tett, közülük harminchat nemzetiségi templom volt. A Szent Imre-plébánia közössége nem fogadta el a püspök döntését, felle­b-bezést nyújtott be a vatikáni Klérus Kongregációjához.
Összesen tizenegy templom fellebbezett, és valamennyinek engedélyezték, hogy újra megnyissa kapuit. A Szent Imre-templom 2012. november 4-e óta várja újra a híveket. A plébánia közössége számára így a Szent Imre-búcsú kettős ünneppé vált: évről évre megemlékeznek az újranyitásról is.
Böjte Csaba három pillérre alapozta homíliáját: a bátorságra, az imádságra és a bűntelen életre. „Jézusnak volt bátorsága ahhoz, hogy közénk jöjjön. Szent Imre is tanúságot tett bátorságáról, ami igazán szeretni való benne, és a Szent Imre közösségnek is volt bátorsága szembefordulni a püspök döntésével. Csaknem két és fél éven keresztül minden vasárnap, amikor a szentmise szokott lenni, a hívek egy csoportja együtt imádkozott a templom újranyitásáért, aminek meg is lett az eredménye, hiszen ma újra tele van a templom. Jézus sok időt szánt az imádkozásra, egész éjszakákat töltött imádságban, mert szereti a mennyei Atyát. Igazából az a szent, aki szereti Istent. Szent Imrében megvolt az Isten iránti szeretet, s legyen meg mind­annyiunkban ez a szeretet” – hangsúlyozta az ünnepi szónok.

Forrás és fotó: Szent Imre Római Katolikus Magyar Plébánia (Cleveland)

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .