A baleset-megelőzést segítik
Fotó: Katolikus Karitász

 

Háromezer láthatósági mellényt adtak át január 10-én Munkácson. A balesetek megelőzését szolgáló adományt Majnek Antal munkácsi megyéspüspök vette át. A mellényeket a Katolikus Karitász helyi szervezetein keresztül fogják szétosztani a környéken élők között.
Az ezerötszáz felnőtt és ezerötszáz gyermek láthatósági mellényt Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára, Hatala József nyugalmazott tábornok, az Országos Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottságának elnöke, valamint Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója adta át.
Az összefogásból vásárolt mellényekkel az adományozók célja, hogy segítsék megelőzni a közúti baleseteket. A rendőrségi statisztikák szerint Kárpátalján minden negyedik halálos kimenetelű közlekedési baleset áldozata gyalogos vagy kerékpáros. A tragédiák jelentős része azért következik be, mert Ukrajnában a kerékpárral közlekedők számára nem kötelező a láthatósági mellény viselése, a kerékpárok fényvisszaverő elemekkel történő felszerelése, illetve a kivilágítása sem. A közlekedést nehezíti az utak rendkívül rossz állapota és a hiányos közvilágítás is. A mellények a fényvisszaverő csíkoknak köszönhetően messziről is jól láthatóvá teszik majd viselőjüket, segítve ezzel a balesetek megelőzését.
A Munkácsi Római Katolikus Püspökség hivatalában tartott átadási ünnepségen Soltész Miklós elmondta: a mintegy két és fél millió forint értéket képviselő láthatósági mellények remélhetőleg sok-sok életet mentenek majd meg. Ez a kis segítség is hozzáadódik ahhoz a rengeteg támogatáshoz, ami az elmúlt években érkezett Kárpátaljára.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..