Az Olvasó írja: Zarándoklat – anyai „segítséggel”

Amikor útitársaim közül megkérdezte valaki, mióta készülök a Szentföldre, azt válaszoltam: ötéves korom óta. Igen, édesanyánk sokat mesélt nekünk gyerekkorunkban a Szentföldről, ahol Jézus született, tanított, szenvedett, meghalt és föltámadt. Gyerekkorom óta szerettem volna eljutni oda. Hogy ez végül, sok-sok év után megvalósulhatott, az szintén az ő vallásos nevelésének köszönhető, hiszen a nehéz idők ellenére is megmaradtam keresztény hitemben. Ennek következménye az is, hogy már nem túl fiatalon, teológiai végzettséggel, mintegy azt megkoronázva, 2008 nyarán léphettem a Szentföldre. Egy zarándokút a legjobb módja a Szentföld felfedezésének és az evangéliumok megértésének. Katarzisként megélt – és azóta is az evangéliumok hallatán újraéledő – szent élményeket köszönhetek a gondviselő Istennek – és édesanyámnak.

Krózser Klára
Veszprém

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .