Az Olvasó írja

Leányfalu hívő közössége nagypénteken, délután 3 órakor már ott végezheti a keresztúti ájtatosságot. Szalay Zoltán plébános elképzelése nyomán, négyéves szervezés után sikerült megépíteni a kálváriát. A kis templom hosszanti előkertjében, felfelé a domboldalon vezet a stációk sora a külső Mária-oltár kövéhez. Embermagasságú, téglaburkolatú sztélékben van elhelyezve a tizennégy kőfaragvány, amit Páljános Ervin kő-és fafaragó művész készített. A leányfalui lakosok és a nyaralók közös adakozásából született meg a keresztút, amellyel római katolikus egyházunknak is köszönetet mond a közösség. Felszentelésére a nyár folyamán kerül sor.

 

Szentes Vidorné

Bátorfi Béla, a XVI. kerület díszpolgára

A XVI. kerületi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala nevében Kovács Péter polgármester díszpolgári kitüntetést adományozott Bátorfi Bélának március 14-én. Mátyásföld lelkipásztora Kispesten született, Egerben szentelték pappá 1953-ban. Kecskemét és Gödöllő után, 1986-ban kapott plébánosi kinevezést Budapest XVI. kerületébe. A hívek lelkipásztori ellátása, illetve a szegény, rászoruló családok és hajléktalanok támogatása mellett sokat fáradozott az új közösségi ház és plébánia felépítése, valamint a templom felújítása érdekében. 2005 nyarán a templom felszentelésének századik évfordulójára már egy csodálatosan felújított istenházban kerülhetett sor.

Megalakulásától figyelemmel kísérte az 1989-ben alapított Kalazanci Szent József nevét viselő cserkészcsapat működését. 1993-tól kezdődően, új kezdeményezésként, lehetőséget biztosít a templomban a Vám- és Pénzügyőrség énekkara számára a helyhez és alkalomhoz illő kórus hangversenyek céljára. Ezekkel a mára már hagyományossá váló eseményekkel is igyekszik a hívek és a látogatók kulturális igényeinek kielégítéséhez hozzájárulni.

Elismerve lelkipásztori munkásságát pápai prelátus címet kapott 2002-ben. S bár immár négy éve elérte a papi nyugdíjkorhatárt Isten segítségével végzi tovább szolgálatát Mátyásföldön.

Rab Orsolya

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.