Az Irgalmasság oltára Miskolcon

A több mint öt méter magas, tölgyfából készült, háromképes oltárfal tervezője, Szunyogh László a „felépítmény” művészi összefüggéseiről szólva kiemelte: „Ez az oltár új ikonográfiai egységet képez a két évezredes keresztény kultúrában. Tudomásunk szerint első a maga nemében, de lehet, hogy hasonló ábrázolások mintája lesz. A barokk templom klasszicizáló berendezéséhez igazodó, empire és mai, modern elemekből álló oltáron a központi Irgalmas Jézust ábrázoló kép a legmagasabb – »koronája« a boltozati mezőbe, azaz a mennyei szférába nyúlik. Az Úr felé forduló, Krisztusra »támaszkodó « mellékalakok, Fausztina nővér és a boldog pápa az isteni irgalmasságba vetett hitünket jelképezik.”

Augusztus 20-án, az esti ünnepi szentmise végén áldotta meg az új oltárt – a képeket is adományozó – Jan Zajac krakkói segédpüspök, aki ez alkalomból II. János Pál-ereklyét ajándékozott a templomnak. A pápa vérével átitatott szövetdarabka az 1981-ben ellene elkövetett merényletre emlékeztet. A míves ereklyetartót a Krisztus- kép alatti üvegezett fülkében, Fausztina csontrelikviája mellett helyezték el.

 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .