Az Atya tekintetét keresve

Fotó: Fehér Dániel Soma

 

Az ünnepi szentmisén a pannonhalmi bazilikát megtöltötték a monostor szerzetesi közösségének tagjai, a szentelendő családtagjai és barátai, számos gyermek és nagycsaládos szülő, illetve gimnáziumi osztályának tagjai.
Asztrik főapát homíliájában felidézte: aznap délelőtt látogatást tett a Szalai családnál, hogy Petra, a feleség írásos beleegyezését kérje a szenteléshez. A házaspár negyedik gyermeke, a néhány hetes kis Salamon, miközben a szentelendő a kezében tartotta, folyamatosan kereste apja tekintetét.
Ebben a jelenetben benne van kereszténységünk lényege, öröme és tapasztalata. Amíg tekintetünket Istenre emeljük, arcát fürkésszük, s ezáltal élő összeköttetésben vagyunk vele, addig biztonságban érezzük az életünket, és másokat is segíteni tudunk – mutatott rá a főpásztor.
Ám ha Istennel és az emberekkel nem tudunk őszinte, szeretetből fakadó kontaktust találni, akkor életünk nem élet: megbetegszünk és elsorvadunk. Ezen a szeretetkapcsolaton áll vagy bukik a diakónus küldetése. ­Isten a Lelkét adja, hogy ez a szeretetkapcsolat szolgálattá alakuljon. „Keresd az Atya és szent Fia, Jézus Krisztus tekintetét, és általuk cselekedj” – hangsúlyozta Várszegi Asztrik.
A homíliát követően került sor a szentelendő ígérettételére, majd a mindenszentek litániájával folytatódott a szertartás. A jelölt leborult a földre, ami a teljes önátadást fejezi ki, azt, hogy életét Isten akaratának rendeli alá. Ez­után a szentséget kiszolgáltató főpásztor – mint az apostolok utóda – imádsággal és kézrátétel által felszentelte Szalai Zsoltot, átadva neki a Krisztustól kapott hatalmat és küldetést. A beöltözést követően a felszentelt megkapta szolgálata liturgikus eszközét, az evangéliumoskönyvet.
Szalai Zsolt Budapesten született, nős, négy gyermek édesapja. Tanulmányait az esztergomi Temesvári Pelbárt Ferences Gimnáziumban végezte. 2011-től a Pannonhalmi Bencés Gimnázium prefektusa és hittanára. A 2016-os jubileumi évtől a pannonhalmi plébánia rászorulóit és szegényeit segítő Szent Márton asztala program vezetője.
A Pannonhalmi Területi Apátságban jelenleg három állandó diakónus szolgál.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .