Akkor vagy igazán nagy, amikor térdre ereszkedsz
Fotó: Lambert Attila

 

Immár másodszor látogatott el Csaba testvér és a kórus Balatonfűzfőre, a Jézus Szíve Plébániára, és a helybeliek, az itt nyaralók, a köszöntőt mondó Laposa Norbert fűzfői plébános, a veszprémi Stadler László Dezső atya, valamint a Budapestről érkezett Vigassy Mihály atya nagy örömmel fogadták őket.
A Csillagösvény tavalyi záróalkalmán esett az eső, a szervezők idén előrelátóan gondoskodtak fedett helyszínről (fűzfőgyártelepi Szent László-templom), de az idő ezúttal „verőfényes” volt, ahogy ezt Csaba testvér a szabadtéri mise elején, a XIII. századi romkápolnánál állva megfogalmazta, majd hozzátette: „jó együtt imádkozni”. – Ahogy Teréz anya mondta: akik együtt imádkoznak, együtt is maradnak. Tehát ha mi, Kárpát-medenceiek együtt tudunk imádkozni, akkor a nagyhatalmak akárhova húztak határt, együtt tudunk maradni – mondta.
A ferences szerzetes a bűnbánati liturgiát a következő, elgondolkodtató kérdéssel vezette be: „A gyermekemmel, a házastársammal, a munkatársammal tudok-e, szoktam-e együtt imádkozni?”
A szentmisén a zenei szolgálatot a Boldogasszony Iskolanővérek erdélyi missziójának keretében működő Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkar látta el – művészi színvonalon. A Magyar Örökség díjas kórust a nővérek énekiskolájának tanítványai alkotják: szovátai gyerekek – köztük Csaba testvér árvái, valamint a Nyárád mente falvainak gyermekei. Több nemzetközi kórusfesztivált megnyertek már, a Balaton partjára ezúttal olaszországi fellépésükről érkeztek.
Böjte Csaba homíliája a kiengesztelődésről és a megbocsátásról szólt. A beszédet egy fiatal pár vallomásával kezdte, akik elmondták neki, hogy ugyan szeretik egymást, de a kapcsolatukat hibák, bűnök ásták alá, és úgy érzik, el kell válniuk. „Mondtam nekik: inkább béküljetek ki, ember hiba nélkül nincsen, a menyasszonyod, a férjed, a házastársad sem tökéletes. A Jóisten azért találta ki a családot, az egyházközséget, az iskolát, hogy gyaluljuk egymást, tegyük jobbá, szebbé, ügyesebbé. A mi Urunk és Istenünk nem egyszer használatos zsebkendőnek teremtett bennünket, összevissza kenjük magunkat, tévedünk, hibát követünk el – folytatta Csaba testvér. – Ha a pátriárkákat nézzük, ők sem voltak mindig a helyzet a magaslatán, például Józsefnek és testvéreinek történetében a legkisebb testvért a többi eladja rabszolgának. Ám ő Egyiptomba kerül, fölviszi az Isten a dolgát, és amikor a testvérei bajba kerülnek, elmennek hozzá, úgy, hogy nem is tudják, ki felé nyújtják ki a kolduló kezüket. A történet szépen végződik: az eladott, meggyalázott rabszolga, kilökött testvér lesz a családnak a megmentője, áldása. Igen, a bűnből, a rosszból születhetnek jó dolgok is.”
Csaba testvér történelmi példákat is említett. Többek közt arról beszélt, hogy amikor Szent László király 1083-ban augusztus 15-ére összehívta a rendeket Székesfehérvárra, azt mondta, elég volt a gyűlölködésből, bocsássunk meg szívből egymásnak. Öt nap bűnbánati szent időt rendelt el, és jó példával elöl járva elment Salamon királyhoz, leült vele beszélni. Nem tudjuk, mit beszéltek, de utána negyven évig béke volt Magyarországon. A bűnbánati idő leteltével augusztus 20-án fölnyitották Szent István sírját, oltárra emelték. Ezért tartjuk augusztus 20-án a mi nagy nemzeti ünnepünket, annak ellenére, hogy Szent István augusztus 15-én ajánlotta föl a koronát Szűz Máriának, és akkor is halt meg.
A gonosz lélek újra és újra rászed bennünket, egymás torkának esünk, bűnöket követünk el, de Jézus Krisztus nem a bűnös halálát akarja; nem azt, hogy egy fiatal pár elváljon; hogy egymás mellett duzzogva éljük az életünket, s azután mindenféle rákos betegség megegye a testünket; hanem azt akarja, hogy bocsássunk meg egymásnak, engesztelődjünk ki az éggel és a testvéreinkkel, és Isten gyermekeinek szabadságában éljük életünket – tette hozzá a ferences szerzetes.
„Tény az, hogy a családjainkban számos olyan sérelem van, amit hurcolunk magunkban, ami beletokosodik a lelkünkbe, és így éljük, haraggal, gyűlölettel az életünket. Hiszek-e Isten gyógyító erejében? Mikor gyóntam utoljára, hogy Isten gyermekeinek szabadságát élhessem?” – tette föl a kérdést a jelenlévőknek a szónok, majd elmesélt egy közel húsz évvel ezelőtti történetet, amely az általa patronált árva gyerekek egyik otthonában történt.
„Egy fiatal pár jelentkezett nevelőnek a Szent Ferenc Alapítványnál, majd össze is költöztek nyolc-tíz gyerekkel. Eleinte szépen alakultak a dolgok, túl szépen is. Majd eltelt két-három hét, és egyszer csak kiderült, hogy a férj berúgott. Úgy csináltam, mintha nem vettem volna észre, gondoltam, nem kell egyből mindent lereagálni, hátha a másik magától kijavítja a hibáját. De a következő hét végén megint ugyanaz történt, sőt annyira, hogy a feleség fogta magát, és elment. Mondták a kollégák, hogy a férjet küldjem haza. Elindultam, de megálltam a kápolnánál, és elgondolkodtam: pedagógus vagyok, bármit csinálok, azzal tanítok, ha most ezt az embert kirúgom, a gyerekeket arra tanítom, hogy ha majd a te férjed iszik, vagy a feleséged valami hülyeséget csinál, akkor rúgd ki. De éppen ezt nem akarom tanítani, hanem azt, hogy küzdjünk egymásért. Ha a gonosz lélek el akar ragadni valakit a családból, akkor álljunk köréje, fogjuk meg a kezét, imádkozzunk érte. Világosan éreztem, hogy a gonosz lélek ezt a családot szét akarja tépni, ezt az embert kárhozatba akarja taszítani. És akkor én mint pap még egyet lökjek rajta?
Fölmentem hozzá, leültem beszélni vele, azt mondtam: Nézd, annyira szeretném, hogy talpra állj, legyőzd ezt a rossz szokást. Azt hitte, viccelek. Akkor azt mondtam: képes lennék egyik kezemet odaadni, hogy ettől megszabadulj. A gyerekeknek mutassuk meg, hogy igenis lehetséges a gyógyulás, a talpra állás, az újrakezdés, van remény. Mert az összes gyerek, aki nálunk van, az szinte mind azért van ott, mert az apa vagy az anya szakított, mert összevesztek, nem bíztak egymásban, bűnöket követtek el, és nem tudták azokat orvosolni.
Az ember azt mondta nekem: már kétszer volt elvonón, de nem tudja megállni, hogy igyon. Gondoltam, ezt hamarabb is elmondhatta volna, de akkor már ez volt a helyzet, tehát azt mondtam neki: Nézd, Jézus Krisztus azt mondta, bármit kértek az én nevemben, megadom nektek. Most kérjük azt, hogy adja meg neked a szabadulás kegyelmét. Ő letérdelt, meghallgattam a gyónását, föloldoztam, és elégtételül adtam neki, hogy elmegy, és elvégzi a kórházi elvonókúrát. El is vittem őt, fogadták, ott ismertem az orvost. S még ott helyben felhívtam a feleséget, és mondtam neki: Nem azt kérem, hogy béküljetek ki, ez a ti dolgotok, de a férjed ma elkezdi a kúrát, és hiszem, hogy meg fog gyógyulni, s arra kérlek, imádkozzál te is érte, hogy sikerüljön neki talpra állni. Átadtam a telefont a férjnek, mind a ketten sírtak. Aztán a feleség visszajött, és utána mindennap kivittük a férjnek az Oltáriszentséget, a gyerekek írtak vagy nyolcvan levelet, amikben az állt, hogy »nevelő bácsi, tudjuk, hogy meggyógyulsz, szükségünk van rád, bízunk benned!« És mikor az ember hazajött, egy nagy molinó várta a kapuban: »Isten hozott, drága nevelő bácsi!« Azóta eltelt vagy húsz év, egy csepp alkoholt nem tett a szájába, és most az egyik nagy házunkat ő és a felesége vezetik. A gonosz lélek próbált sebet ejteni rajtunk, de mi összezártunk, imádkoztunk – és győztünk!”
E történet elhangzása után Csaba testvér arról beszélt, hogy mernünk kell megvallani a bűneinket. „Mindenki tudja, milyen nehéz jónak lenni, becsületesen élni, nem kell megjátszanunk egymás előtt a szentet, de mindennap kellene segítenünk egymást, hogy a testvérünkből szent legyen. Ferenc pápa is szentgyónáshoz járul minden héten, hogy lélekben megújulhasson” – mondta.
„Az az ember, aki letérdel a gyóntatószékbe, és szembenéz a múltjával, a világtörténelem legnagyobb embere. Akkor vagy igazán nagy, amikor térdre ereszkedsz!” – zárta beszédét Böjte Csaba.
A mise végén, a köszönőszavak után Csaba testvér meghívta a balatonfűzfői híveket, látogassák meg az erdélyi gyermekotthonokat, az ott élőket. A Csillagösvény missziós körút Balatonfüreden, a Koloska-völgyben folytatódott. Idén Balaton­almádi külön programokkal is bekapcsolódott a rendezvénybe: július 9-én Csaba testvér szabadtéri szentmisét mutatott be a Szent Jobb-kápolnánál, majd július 12-én, pénteken 18 órától a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkar az Almádi Napok megnyitóján adott koncertet, az Európa szoborpark körszínpadán.
A Csillagösvény missziós alkalmai keretében adományt is gyűjtenek a dévai Szent Ferenc Alapítvány által fenntartott otthonokban élő gyermekek számára.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..