A zarándokvonatok idén is indulnak – induljanak a lelkek is!

Negyedik alkalommal indul a vonat az erdélyi ferences kolostorhoz és a somlyói hegy nyergében bemutatott szentmisére, ötödik alkalommal pedig a częstochowai Fekete Madonnához – tájékoztatott Budai László, a Misszió Tours utazási iroda vezetője január 22-én, a Nyugati pályaudvar királyi várójában rendezett sajtótájékoztatón.

A Misszió Tours vállalkozásának rangját jelzi, hogy az eseményen részt vett Soltész Miklós egyházügyi államtitkár, Roman Kowalski lengyel nagykövet, Székely János püspök és Bátor Botond pálos szerzetes, a szerelvényeket kísérő lelkivezetők képviseletében.

Erdély és Magyarország, illetve Lengyelország és Magyarország szoros történelmi és lelki kapcsolata mindenki előtt ismert. Az idei lengyel zarándoklatnak különös jelentőséget ad, hogy Szent II. János Pál pápa tíz esztendeje hunyt el, s ebből az alkalomból lengyel földön számos lelki és vallási eseményre kerül sor. A Lengyelországba induló zarándokok az ősi pálos kegyhely mellett két napot Krakkóban töltenek, s fölkeresik a szent pápáról elnevezett bazilikát is. Közös lengyel–magyar tanúságtétel ez – hangsúlyozta Budai László.


Csíksomlyó minden alkalommal rendkívüli – krisztusi – üzenettel várja a hívő embereket. A zarándokvonat arra ad lehetőséget, hogy a hívő – és minden jó szándékú – ember ne csak a somlyói nyeregben, a liturgián vegyen részt, hanem az egész utazás során az igazi zarándokokra jellemzően érzelmeivel, gondolataival, akaratával és hitével helyezkedjék bele a lelki élménybe.

Soltész Miklós államtitkár ezért mondotta: Jézus zarándoklatra hívja a hívő, a kereső és a nem hívő embereket egyaránt. Aki talán még sosem vett részt vallási eseményen, lelki programon, azt is megszólítja egy hang ezen az úton. Lelki feltöltődés, közösségteremtés és a határon túl élő magyarokkal, a másik irányban pedig a lengyelekkel való találkozás – így foglalta össze az államtitkár az utazás tartalmát.

Székely János püspök hangsúlyozta: a zarándokvonatok olyankor indulnak, amikor a nemzetnek lelki talpra állásra van szüksége!

1939-ben indult már zarándokvonat Częstochowába – emlékeztetett Bátor Botond. Akkor a pálosok öt évvel korábbi visszatelepedéséért adtak hálát a magyarok. Most sorsunk fölemelése lehet a cél, s az út – hangsúlyozta Bátor Botond – életünket modellezi: közös célért lelkileg és akaratilag egymásra hangolódni, vállalni az út fáradalmait, ugyanakkor élvezni annak örömeit, elviselni egymást a fő szervező szándéka szerint. Mert a zarándoklatok főszervezője – hangzott el – maga a Jóisten!

A Misszió Tours a MÁV-START Zrt.-vel közösen – a korábbiakhoz képest magasabb komfortfokozatot biztosítva – indítja május 21–24. között Csíksomlyóra a szerelvényt, Burbela Gergely verbita, Görbe László piarista és Timár Asztrik ferences szerzetes lelkivezetésével. A Fekete Madonna-zarándokvonat június 22–25. között teszi meg útját, Székely János és Tamás József segédpüspök, valamint Bátor Botond pálos szerzetes lelkivezetésével.

Az egyes helyszíneken autóbuszok szállítják a vonatok utasait, akiket kényelmes szállásokon helyeznek el.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .