A valódi átalakulásról

A szerző először korunk észjárását elemzi, és igyekszik kizökkenteni bennünket hagyományos látásmódunkból: „Nyugaton a vallás azzal foglalkozik, hogy megmondja az embereknek, mit tudjanak, nem pedig azzal, hogyan tegyenek szert a tudásra, azt mondja meg, mit lássanak, nem pedig azt, hogyan.” Sokszor hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ha egy eszmével egyetértünk vagy éppen bíráljuk, az már azt is jelenti, hogy találkoztunk vele a valóságban is. A misztikusok viszont azt mondják, hogy ez nem elég, „magával a dologgal kell találkozni”. A szemléletmód megváltoztatása úgy lehetséges, hogy elhagyjuk a kettősségek által meghatározott gondolkodást. Az arisztotelészi vagy-vagy helyett át kell térnünk a paradoxonok világába, mely a valóság, a misztérium rendetlen-rendezettségének jobban megfelel. Ez rendkívül közel áll a keresztény tanítás lényegéhez, gondoljunk csak arra, hogy Jézus egyszerre Isten és ember is; Mária szűz és anya is; Isten egy és három; az Eucharisztia pedig egyszerre kenyér és Jézus teste. A nem kettős gondolkodás tehát nem relativizmus, nem szkepticizmus, nem utasítja el az identitást, és nem azonos a posztmodern nihilizmussal sem.


A szavak és gondolatok mindig dualisztikusak, a tiszta tapasztalás azonban mindig kettősségektől mentes. Ez a tapasztalás pedig azt kívánja tőlünk, hogy változzunk meg. A látónak kell átalakulnia, nem a dolgoknak. Az, hogy mit lát az ember, attól függ, hogyan lát. „Helyesen látni pedig azt jelenti, hogy képesek vagyunk teljesen jelen lenni.” Ezt így fogalmazta meg rendtársainak Boldog Kalkuttai Teréz: „Nem az a dolgunk, hogy beszéljünk Jézusról, hanem az, hogy mi magunk legyünk Jézus.” Az igaz és teljes megtérés egyaránt érinti a fejünket, a szívünket és a zsigereinket is.

 

A szerző az elméleti fejtegetések mellett könyve végén útmutatásokat is ad, hogyan lehet gyakorolni ezt a nem kettős látásmódot és a tiszta jelenlétet. A Filippieknek írt levél Krisztus-himnusza vagy a Magnificat mellett Francisco de Osuna OFM tanítását is segítségül hívja, aki Avilai Szent Terézre is nagy hatással volt.

 

(Richard Rohr: Most – Tanuljunk meg látni a misztikusok szemével. Ursus Libris Könyvkiadó, 2013)

 

A könyv kapható az Új Ember könyvesboltjában.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .