A természet üzenete

Most – az idei nyárra készülve – ezeknek a gondolatoknak a jegyében újra átgondolhatjuk az elmúlt években egyre gyakoribbá váló hőhullámok és az erős UV-sugárzásos napok növekvő számának tapasztalatait. Mindezeket az eseményeket – és a többi rendkívüli időjárási jelenséget is – az egyház vezetőinek tanításai alapján a Teremtő nekünk szóló üzeneteiként is értelmezhetjük. A nyár közelsége okán mutatom be, milyen jelentős szerepe volt és van a Napnak a mindennapok ritmusában, különösen a falusi közösségek életében, s hogy menynyire megváltozott ez a kapcsolat a természettől távolabb kerülő városi közösségeknél.

Míg a városban élő emberek egy-egy helymeghatározás esetén igen ritkán hivatkoznak a Nap járását jelző égtájakra, a természet közelében élő embernek már például a fa északi oldalának felismerése is fontos tájékozódási szempont. A két életforma közötti különbség még nyilvánvalóbb az időbeli tájékozódás összehasonlításánál. Míg a falusiak – különösen az elektromos áram bevezetése előtti időkben – napi és éves munkájukat is a Nap mozgásához igazították, addig a városokban ez a kapcsolat egyre gyengébbé vált. Természetesen nem szűnt meg teljesen, hiszen a legtöbben a városokban is nappal dolgoznak, és nyáron veszik ki a szabadságukat, ám fokozatosan nő azoknak a száma, akik éjszakai munkát végeznek, és az éves munkabeosztásban is egyre kevesebb szerep jut az időjárás évszakonkénti változásának.


Ma már kevesen tudják, hogy az óra működése is a Nap és a Hold járásához igazodik. Korábban ezt jelezte néhány órán a kismutató végére helyezett Nap- és a nagymutató hegyén található Hold-szimbólum is. Napjainkban, különösen a számkijelzős órákat nézve, egyre ritkábban jut eszünkbe ez az összefüggés is. A mezőgazdaságból élő emberek még úgy élték mindennapjaikat, hogy pontosan tudták: az élet elképzelhetetlen a Nap nélkül. S mivel tisztában voltak azzal, hogy a Nap ereje élteti a növényeket, az állatokat és végső soron őket magukat is, tisztelték és becsülték az égitestet.

Ma a városokban és már a falvakban élő embereket is egyre kevésbé foglalkoztatja az időjárás változása és a Nap napi vagy éves ritmusa. Mind több olyan eszköz áll a rendelkezésükre, amely a Nap számukra zavaró hatásait kiküszöböli, vagy az embert segítő „szolgáltatásait” helyettesíti. (Villany, óra, iránytű, zárt és fűtött közlekedési eszközök, fűtés- és hűtéstechnika stb.) Ezért sokan úgy gondolják, hogy életüket függetleníthetik az időjárás alakulásától, a Nap mozgásától, sőt magától a Teremtőtől is. A természet és különösen a Nap ritmusától eltérő életmód azonban csak akkor tartható fenn, ha ehhez energiát használnak fel, amelynek elégetése megváltoztatja a légkör összetételét, és ezen keresztül az időjárást, valamint az éghajlatot is. A természet ritmusától való elszakadási törekvések így csak időleges eredményeket hoztak, mert a természet egyre határozottabban jelzi, hogy mindennek határa és „ára” van.

Az iparilag fejlett országokban a levegőbe kerülő szén-dioxid mennyisége többszöröse annak, amit a természet el tud nyelni. Ez az érték Magyarországon is több mint kétszerese a megengedettnek. Mindez a természeti törvények megsértésének tekinthető, s az e miatt kialakuló rendkívüli időjárási jelenségeket úgy is értelmezhetjük, hogy ezek a Teremtő nekünk szóló üzenetei, amelyekkel arra figyelmeztet, hogy a természeti törvényeket be kell tartanunk.

A természet könyvéből azonban nehéz kiolvasni a nekünk szóló figyelmeztetéseket, és ennél is nehezebb úgy átalakítani megrögzött szokásainkat, hogy azok összhangban legyenek a mindenség törvényeivel. A hőhullámok és az erős UV-sugárzás napjainkban újra a Nap felé fordítják figyelmünket, és emlékeztetnek arra, hogy tudatosan át kell gondolnunk életmódunkat.

A nyár újból jó lehetőséget kínál arra, hogy mindennapi életünk rendjét a természet ritmusához igazítsuk, s ezzel védjük egészségünket, és egyúttal hozzájáruljunk a Föld sebeinek gyógyításához is. Ezt segítheti, ha a déli órákban fedett, de legalább árnyékos helyen tartózkodunk, s ha este a villanygyújtás, a televízió vagy a számítógép bekapcsolása helyett inkább a teremtett világ szépségét szemléljük a csillagos égre tekintve családtagjainkkal, barátainkkal. Mindez közelebb vihet bennünket ahhoz, hogy egyre jobban megismerjük a természet könyvét, és életünket a természet ritmusához igazítsuk, nemcsak nyáron, de a többi évszakban is.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .