A remény és az élet hirdetője

Az eredetileg Ikarusz tér nevet viselő közterületet 2005-ben keresztelték át az akkor elhunyt Karol Wojtyla tiszteletére. Idén, a néhai pápa születésének kilencvenedik évfordulóján, az Andics József vezette ÖKO-SPRINT Környezetvédő és Környezetépítő Kft. szervezésében méltó emlékművet avattak az újvárosi Krisztus király-templom kertjében. Az ünnepségen – amely több helyi vállalkozás összefogásával valósulhatott meg – felcsendült a lengyel himnusz, majd Kalmár András, Dunaújváros polgármestere emlékezett meg beszédében II. János Pálról, aki milliók között hirdette személyesen is a remény és az élet evangéliumát. A szobrot Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök leplezte le egyházi szertartás keretében. Az eseményen részt vett a Lengyel Köztársaság nagykövetségének konzuli osztályvezetője, Marcin Sokolowski, aki az ünnepség részeként a Szentatya szülővárosából hozott földet helyezett el a talapzat mögötti virágágyásban. A dunaújvárosi lengyel kisebbségi önkormányzat és a kecskeméti Karol Wojtyla Barátság Központ képviselői közösen helyeztek el koszorút az emlékmű talapzatánál. Kecskemét a testvérvárosa II. János Pál szülővárosának, Wadowicének. A Wojtyla Barátság Központ a pápa személye előtt tisztelegve, a keresztény szolidaritás jegyében naponta százhúsz rászorulót lát el meleg ebéddel, és emellett számos más programnak is helyet ad. A szoboravató ünnepség – a két kelet-közép-európai nemzet barátságának jeleként is – a magyar himnusz eléneklésével ért véget.