A püspöki kar felhívása

Ez annál is inkább meglepő, mert a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és a történelmi egyházak júliusi egyeztetését követően még azt a hivatalos tájékoztatást kaptuk, amely szerint ez a megjelölés elfogadható lesz, mint ahogyan elfogadható a református, evangélikus stb. megjelölés is. Ennek ismeretében kértünk minden egyházunkhoz tartozó állampolgárt katolikus hitének megvallására.

Joggal merül fel a kérdés, hogy miért húzták ki időközben a lehetséges válaszok közül a katolikust anélkül, hogy erről a magyar katolikus egyházat értesítették volna, miközben más felekezetekkel kapcsolatosan nincs tudomásunk hasonló intézkedésről. Ez az eljárás a katolikusokra nézve diszkriminatív, egyben alkalmas az adatok manipulálására.

A KSH-tól kapott tájékoztatástól eltérően az internetes kitöltés esetén a katolikus szót önmagában nem fogadja el a rendszer. Ebben az esetben javasoljuk a Magyar Katolikus Egyház lehetőséget választani.

Amennyiben hagyományos kitöltés esetén a számlálóbiztos nem fogadná el a katolikus jelzőt, akkor a római katolikus vagy a görögkatolikus megjelölést célszerű választani – olvasható a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkárságának október 3-ai, lapzártánkkor közzétett közleményében.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .