A nyitrai püspök és papjai Mátraverebély-Szentkúton

Mivel Viliam Judák nyitrai püspök nem tud részt venni az imanapon, saját kezdeményezésére, tíz szlovák és magyar nemzetiségű papja kíséretében zarándokolt el május 27-én a Mátra és a Cserhát találkozásánál megbúvó kegyhelyre. A mátraverebély-szentkúti zarándokhely történetének megismerése után a nyitrai püspök papjaival és Kálmán Peregrin kegyhelyigazgatóval szentmisét celebrált a kegytemplomban. Az igeliturgia szlovákul, az áldozati rész latinul, az énekek pedig magyarul hangzottak fel. A prédikációt Bartal Tamás premontrei szerzetes, korábbi jászóvári apát mondta, aki a kánai menyegző csodájára utalva kiemelte: a víz borrá változása minőségi átalakulás, aminek a papság életében is meg kell valósulnia. A liturgikus programot a ferences közösséggel való találkozás és a remetebarlangokhoz tett séta követte. A szlovák püspök és papjai bemutatták egyházmegyéjüket, illetve alkalom nyílt a két helyi egyház életének, gondjainak összevetésére.