A megújulás kútjánál

Fotó: Pécsi egyházmegye

 

Dombóváron március 17. és 19. között tartotta meg a tizedik úgynevezett nagyhétvégét a Szent II. János Pál pápa Antióchia közösség. A háromnapos rendezvény zárásaként Udvardy György pécsi megyés püspök mutatott be szentmisét.
A dombóvári Szent II. János Pál pápa Antióchia közösség nagyhétvégéjén a fő téma az volt, mit jelent kereszténynek lenni a világban, és hogyan lehet elköteleződni Krisztus mellett.
Udvardy György püspök homíliájában a szamariai asszony történetéről beszélt a fiataloknak. Rámutatott: a lelki szomjúság és a Krisztusra ébredés összefüggése a mi életünkben is jelen van. Mindennap ahhoz a kúthoz fordulunk, amely megújulást, életet, erőt ad. Ehhez azonban fel kell ismernünk a vágyakat, meg kell tudnunk, hol van a kút, és látnunk kell, hogy ennél a kútnál ott áll Jézus, aki párbeszédet kezd mindenkivel, így lesz az élő víz forrása.
Az Antióchia mozgalom a 16–24 éves korosztályt szervezi plébániai közösségekbe. A közösséghez a fiatalok társaik meghívására csatlakoznak, rendszerint az úgynevezett An­tióchia-hétvégén. A programot heti találkozók követik, amelyek lehetőséget kínálnak arra, hogy a fiatalok meghallgassák egymást, megbeszéljék és jobban megértsék, mit jelent ma katolikusnak lenni.
A mozgalmat az első ismert keresztény közösségek helyéről nevezték el. „A tanítványokat először Antiochiában nevezték keresztényeknek” (ApCsel 11,26).
Az Antióchia-programot az 1960-as években fejlesztették ki az Amerikai Egyesült Államok Indiana államában működő Notre Dame katolikus egyetemen, és kollégiumi programként szervezték meg. 1973-ban alakították át a középiskolai korosztály számára, és plébániai alapokra helyezték. Az Antióchia mozgalom 1980-ban jutott el Ausztráliába, onnan pedig az ausztráliai közösségek munkájának köszönhetően 1994-ben Magyarországra.
Az Antióchia mozgalom a keresztény közösség megtapasztalása által segíti a fiatalokat abban, hogy növekedjenek Krisztus és az Egyház szeretetében, egy olyan közösségben, amely mindig befogadja és támogatja őket.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .