A központi téma a szociális igazságosság

A bíboros szólt a katolikus egyház latin-amerikai szerepéről is. Hangsúlyozta: ha az egyház nem szállna síkra az evangéliumi értékekért, és nem hirdetné az emberi személy tiszteletét, a szolidaritás és szubszidiaritás alapelveit, már régen megsemmisült volna országaikban az úgynevezett demokrácia.

 

Maradiaga azzal a követeléssel fordult országa elnökéhez, hogy vessen gátat az igazságszolgáltatás megvesztegethetőségének, indítsa el a szegénység orvoslására és a munkahelyteremtésre ígért programokat, s lépjen fel az oktatás helyzetének javításáért.

 

A limburgi püspök nevéhez fűződő pénzügyi visszaélésről a bíboros azt mondta: „Szomorú lenne, ha egyetlen egyházmegye eseményei háttérbe szorítanák mindazt, amit oly sok év alatt elért Németország”, s hozzátette, biztos abban, hogy a német egyház valóban a szegények szolgálatában áll.

 

A Ferenc pápa által tavaly létrehívott nyolctagú bíborosi tanácsadó testület, melynek Maradiaga érsek a vezetője, a bíborosi konzisztórium előtti napokban, február 17. és 19. között tartja legközelebbi ülését a Vatikánban.

 

KAP/VR

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .