A jövő nemzedékek gyümölcsfái

A jövő nemzedékek országgyűlési biztosának kezdeményezésére megszületett együttműködéshez létrejötte, 2011 szeptembere óta csatlakozott a Vidékfejlesztési Minisztérium, génmegőrző és tudományos intézményeink, a Kárpát-medencei Gyümölcsészeti Hálózat, Dabas város önkormányzata, valamint a református, az evangélikus egyház, a Debrecen–nyíregyházi, az Egri, a Hajdúdorogi, a Kalocsa–kecskeméti, a Pécsi és a Váci egyházmegye, a bencés, illetve a pálos rend. Legutóbb, június 18-án a jezsuita rend, valamint a Boldogasszony Iskolanővérek is aláírták a megállapodást.

Idén a Növényi Diverzitás Központ vette át a program irányítását, és az elmúlt hónapokban csaknem ötven kertet látogattak meg, hogy felmérjék az ott lévő gyümölcsfaállományt. A megállapodás résztvevői azt is vállalják, hogy csemetéket, oltványokat, szaporítóanyagot adnak át, valamint befogadnak és gondoznak máshonnan érkezett fajtákat, így járulva hozzá az ősi magyar gyümölcsfajták megőrzéséhez. Tavasszal hét templomkertnek és parókiakertnek hetvenhat gyümölcsoltványt adtak át (alma-, körte-, szilva-, meggy-, cseresznye- és őszibarackfákat). A következő telepítési időszakban, ősszel várhatóan hatszáz oltványt ültetnek majd el.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .